Szünet

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy már ilyen régóta nem volt rész, de egyszerűen képtelen vagyok írni. Tanulás, ballagás, magánélet. Most kicsit pörög velem a világ és nem akarok indokokat sorolni, mert úgyis üres dolgoknak tartanátok őket, amivel csak kimagyarázom a lustaságom. De nem, nem lusta vagyok, és nem szorulok magyarázatra.

Végtelenül sajnálom, soha nem éreztem magam még ekkora dögnek, sose volt ilyen nagy szünetem, ráadásul szó nélkül. Sajnálom, hogyha bunkózok veletek, de szükségem van rátok.
Ti tartottatok fel engem, és a történeteim, miattatok vagyok Kikiih. Nélkületek csak egy senki vagyok, egy egyszerű lány, de itt valaki más vagyok.

Nem felejtettelek el titeket, egyszerűen csak... Élem az életem. Aminek a blog szerves része, szóval ne higgyétek, hogy örökre tűntem el. Csak pár hét, ígérem!

xoxo, Kikiih <3

13. Jól elhúztátok a dolgot

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen rég volt rész, csak kavarogtak a dolgok és a másik blogomra egymás után vittem két részt, ahelyett, hogy ide hoztam volna. Sajnálom, ez most így jött össze.:S
A rész szórakoztató, de nagy, különleges dolgok nem történnek benne, azért remélem tetszeni fog Nektek! :)
xoxo, Kikiih <3

Az után a nap után minden ugyanúgy zajlott, mint régen, csak teljesen máshogy. Zayn minden nap beugrott hozzám a könyvesboltba ahogy visszatért a munkájából és mindig elmentünk vacsiért a pékségbe, sétálgattunk, majd hazakísért. Annyi különbséggel, hogy csókkal köszöntöttük egymást, összekulcsolt ujjakkal sétáltunk, vagy úgy, hogy átkarolta a derekamat. Ha leültünk egy hideg padra nem mellé hanem az ölébe ültem és teljesen természetes volt, hogy bármikor elmélyítettünk egy csókot. Természetesen igyekeztünk az utcán nem feltűnősködni, hisz egy kisvárosban gyorsan terjed a pletyka, a barátainkat pedig mi akartuk elmondani. Bár nehéz volt, én egy szót sem szóltam Alyson-nak, ő pedig megígérte, hogy nem beszél Louis-nak. Patric, Brad és Mark pedig szintén kimaradtak és hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, hogy vasárnap avatjuk be őket, mert ők is fociznak, mi Alyson-nal pedig úgyis eléjük megyünk.
Pont befejeztem a sminkem amikor Alyson kopogtatott az ajtón. Sietős léptekkel mentem az ajtóhoz, ahol Emy már farok csóválva állt és várta, hogy beengedjem a vendégünket.
- Szia! - mosolyogtam rá szélesen, ahogy megláttam a barátnőmet. Gyönyörű volt mint mindig. Fején a kabátja alól kihúzott pulcsijának kapucnija ült, tetején két macifüllel. A mániája, hogy mindenféle cuki dolgokat aggasson magára, de ez a pulcsi volt a kedvencem tőle, együtt vettük és én is vettem egy hasonló darabot.
- Szia! - kiáltott fel boldogan, majd szorosan magához ölelt én pedig viszonoztam.
Kibújt a csizmájából, majd kicsit megigazította a vastag zokniját, amikor Emy szinte bebújt az arca alá és elkezdte nyalogatni. Alyson nagy állatbarát, így csak nevetett rajta.
- Hoztam ám neked is valamit – mondta, majd felegyenesedett és a zsebébe belenyúlt és kivett pár darab kutyafalatot.
- Elkényezteted – forgattam a szemeimet, de közben ott bújkált a szám szélében egy mosoly.
- Tudom, hogy szereti – simogatta meg Emy buksiját Alyson, miután a kiskutyám rekordsebességgel falta be a jutalomfalatokat.
- Kérsz valamit inni? - kérdeztem.
- Egy pohár víz jól jönne – felelte, és óvatosan átdobta hosszú vörös tincseit a vállán.
Átsétáltunk a konyhába, Emy kis tappancsai pedig halkan kopogtak a parketten, miközben bőszen követett minket. A hűtőben körbenéztem és megállapítottam, hogy holnap be kéne ugranom a szupermarketbe pár dologért.
- Szénsavas vagy mentes?
- Bubis – felelte Alyson, miközben leült az egyik székre a kétszemélyes kis asztalnál.
Kivettem a buborékos ásványvizet meg a szárítóból két poharat, majd először neki aztán magamnak töltöttem és leültem vele szembe.
- Mi a helyzet Mark-kal? - érdeklődtem és a szám szélében lévő kaján mosolyt azzal rejtettem el, hogy gyorsan belekortyoltam a vízbe.
- Semmi – felelte belepirulva a kérdésemre. - Minden szép és jó.
- Meg is lepődnék ha nem – vigyorogtam. - Nem is értem miért vártatok eddig.
- Féltünk... - vallotta be.
- Mégis mitől? - nevettem fel kedvesen, mert Alyson olyan aranyos volt, hogy így zavarba jön, ha ők vagy a kapcsolatuk kerül szóba.
- Hát a suliban attól, hogy megbomlana az osztályközösség, ha esetleg mégse jönne be a dolog. Ezt akkor egyikünk se mondta ki, csak most így utólag. Érettségi után pedig meg kellett győznünk magunkat, hogy ez nem csak gyerekszerelem.
- Három évig? - húztam fel a szemöldököm meglepetten.
- Hát... Azt se tudtuk, hogy ti hogy reagáltatok volna – forgatta a poharát az asztalon, majd felpillantott rám. - Így visszagondolva butaság volt, de az biztos, hogy megérte várni rá.
- Olyan édesek vagytok – mosolyodtam el őszintén.
Még beszélgettünk pár lényegtelenebb dologról, majd észrevettük, hogy idő van én mennünk kell, így gyorsan elmostam a poharakat és mentünk felöltözni.
A hó csendesen szállingózott és bár nem volt az a csípős hideg, kicsit jobban a nyakam köré tekertem a sálamat. Alyson-nal szinte végigröhögtük az utat, lassan már a semmin is nevettünk. Eszünkbe jutott egy csomó régi cikis sztori, vagy csak éppen egymáson röhögtünk, amikor az egyikünk majdnem elcsúszott a csúszós utakon, utána pedig még jobban, hogy a másikunk is.
Ahogy a sportcsarnokhoz értünk még nem jött ki senki, így a lépcső korlátjánál várakoztunk.
- Szerinted meddig tart míg kijönnek? - vette elő a telefonját. - Még késtünk is, nem igaz, hogy a pasik ilyen sokat készülődjenek.
- Gondolom lezuhanyoznak – vontam vállat.
- És azt tizenöt perc alatt nem lehet megoldani? - nevetett fel.
- Negyed órát késtünk? - akadt fenn a szemöldököm.
- Később indultunk, plusz az út, plusz seggre estél – sorolta.
- Hé! Nem is estem el, csak majdnem – nevettem. - Te viszont elestél volna, ha nem foglak meg.
- Mert elterelted a figyelmem – húzta fel az orrát. - Minden a te hibád.
Még folytattuk volna, ha nem nyílik ki a csarnok ajtaja és ki nem lép rajta a három srác, Zayn hiányában.
- Már hiányoltalak te lány! - kiáltott oda nekem Patric és láttam a széles mosolyát, ahogy közeledtek felénk.
- Én téged annyira nem – vágtam vissza, mire magához húzott és egy ölelés közben jól összekócolta a hajamat, mire én visítós nevetésben törtem ki és csapkodni kezdtem. - Jól van, most már elengedhetsz!
Patric elengedett, de a vigyor továbbra sem tűnt el az arcáról.
- Ne hidd, hogy te kimaradsz – mondta, majd Alyson-hoz lépett, és őt is megtámadta.
- Hil, szar a hajad – közölte kedvesen Brad.
- Neked meg jó a szemüveged – néztem rá furcsán, hisz egy vastag keretes hipster szemüveg volt rajta.
- Elhagytam a kontaktlencsém – tárta szét a karjait.
- Béna – nevettem ki. Már meg akartam kérdezni, hogy Zayn merre van, amikor kinyílt az ajtó és makulátlan kinézettel jelent meg rajta. Legalábbis én semmi hibát nem találtam a gyönyörű barna szemeiben, és a hosszú pilláiban, amibe itt-ott belelógott a frissen szárított haja. Kabátja le volt húzva, így látszott a fekete Adidas pulcsija, amit én akkor hordtam amikor a vihar alatt ott aludtam nála. Akaratlanul is elmosolyodtam, és figyeltem a lépteit ahogy közeledik.
- Szépen otthagytatok – vigyorgott erőltetetten a srácokhoz.
- Bocsi, csak... - kezdett magyarázkodásba Mark, de nem tudta befejezni, mert elakadt a szava, ahogy Zayn oda lépett hozzám és lazán megcsókolt, mintha ez teljesen megszokott lenne. Nálunk már az volt, náluk még nem annyira.
- Ez meg mi volt? - eszmélt fel először Brad.
- Egy csók – vontam meg a vállam, miközben Zayn mögém lépett és átkarolta a derekamat, az állát pedig a fejem búbján támasztotta meg.
- Ti jártok? - pislogott Patric. - Mióta?
- Kedd – felelte Zayn, én pedig próbáltam visszafojtani a nevetést ahogy a döbbent arcokat figyeltem.
- Jól elhúztátok a dolgot, halljátok – gondolkodott el Mark.
- Két hónap volt, te hány évet is vártál faszagyerek? - vágott vissza Zayn.
- Te akkor még itt se voltál, ne szólj bele – röhögött fel.
- De elmeséltétek – vonta meg a vállát Zayn egy flegma arckifejezéssel, jelezve, mindent tud.
- Én örülök nektek – tekergette zavartan egy hajtincsét Alyson.
- Én is – bólintott Patric. - Hilary-nek végre nem egy meleg barátja van.
- Tud róla, nem tudsz lejáratni – legyintettem, jelezve, hogy gyenge próbálkozás volt.
- Ó, hidd el, letudlak – vigyorgott. - Előkereshetem a gimis képeket, vajon mit szól hozzá, ha meglát elsősként?
- Azóta megváltoztam, felvállalom, ha régen hülyén néztem ki. - Kitartóan küzdöttem, tudván, hogy Patric számomra nem ellenfél. Bár azért azokat a képeket meg lehetne semmisíteni.
- Elindulunk? - szólalt meg először Brad. - A végén még idefagyok.
- Majd leolvasztunk – biztosította Mark.
- Kösz, rendesek vagytok – erőltetett fel magára egy vigyort.
Ahogy elindultunk óvatosan felpillantottam Zayn-re, aki édesen rám mosolygott, majd nyomott a hajamba egy puszit. Keze végig a derekamon pihent a sétálás közben.
- És hova menjünk? - fordult körbe Patric.
- Én éhes vagyok – szólt Alyson.
- Belém is férne valami – bólintott Zayn.
- Pizza? - vetette fel az ötletet Patric.
Mivel ez mindenkinek tetszett így Rosland legjobb és egyetlen pizzázójába vettük az irányt. Az úton persze szinte végig mi voltunk a téma Zayn-nel, de reméltük, hogy hamarosan leapad az ügy. Nem egészen így lett.
Egy boxba ültünk le, hogy mind elférjünk, így egy félkört alkottunk. Ez csak azért volt zűrös, mert Alyson-nak akkor jutott eszébe, hogy mosdóba kell mennie, amikor mindenki kényelmesen elhelyezkedett, ő pedig persze középen ült, így a fél csapatnak ki kellett másznia. A hős szerelmes Mark persze rögtön felpattant, így mi Zayn-nel is kénytelenek voltunk kimászni, majd újra be, aztán megint ki amikor Alyson visszatért és aztán megint be.
- Remélem most már kibírod egy darabig – sóhajtottam fel miközben visszaültünk.
- Úgy lesz – bólintott. - Jajj, elfelejtettem kezetmosni! - jutott eszébe.
Felmordultunk, ugyanis Mark úgy pattant fel, mint egy jól betanított kutya, így újra végig kellett járnunk a procedúrát, Patric és Brad pedig jót nevettek rajtunk.
- Lehúztad a WC-t? Elzártad a csapot? Megtörölted a kezed? - faggatta ki Patric.
- Ú, a csapot nem zártam el – nézett riadtan Alyson, mire Zayn összerezzent, de én már ismertem a helyet.
- Édesem – tettem a tenyerem a kézfejére. - Csak születésed óta jársz ide. A csapok automatikusan elzáródnak.
- Ja tényleg – jutott eszébe és felnevetett a saját butaságán.
- Ez szerintem nektek való – nézett Zayn-re és rám Patric az étlapot böngészve. - Szerelmesek pizzája, szív formájú, kétszemélyes adag.
- Unom – morgott fel Zayn és lapozott egyet az étlapban.
- Mark, mi együnk már olyat – csapkodta a barátja karját Alyson.
- Szívecskés pizzát? - nézett rá furcsán.
- Igen, légysziii – húzta el a i hangot és egyre gyorsabban kezdte el csapkodni Mark-ot.
- Jól van, csak ne ütögess már. Milyen feltéttel?
Mi Zayn-nel inkább hanyagoltuk a nyálas, romantikus ételt és külön rendeltünk. Én egy hawaii-t rendeltem, ő valami olaszos-csípős dolgot, Patric sonkásat, Brad pedig szintén hawaii-t, mint én. Alyson és Mark pedig a csöpögős szívformájú pizzát rendelték, szalámival és oregánóval.
Mosolyogva hallgattam a többiek hülyéskedését és közben azon gondolkodtam, hogy milyen jó, hogy Zayn ilyen könnyen beilleszkedett a társaságunkban. Mindenki egytől-egyik bírja és teljesen közénk való. Láttam rajta az elején, hogy kicsit félt, hogy mi lesz, ha mégse kedvelik meg, hisz mégiscsak egy összeszokott társaság vagyunk, de szinte észre se lehetett venni a különbséget. Igaz, hogy régen nem volt ott velünk, de a mai hétköznapjainkba teljesen beleillik a jelenléte, talán még ki is egészíti a társaságot.
Arra eszméltem, hogy beszélgetés közben a kezét finoman a térdemre helyezte és ott tartotta. Ha hivatalosan nem is csak velem foglalkozott, ez a mozdulat jelezte, hogy igenis észleli a jelenlétem, sőt. Kicsit zavarba jöttem az érintésétől, így a szívószál segítségével ittam pár korty kólát, hogy eltereljem a figyelmem arról, hogy a keze végig ott volt és lágyan simogatott, egészen addig amíg meg nem érkezett a rendelésünk.
Már az illata is isteni volt a gőzölgő pizzámnak és alig vártam, hogy nekiessek, azonban mindannyiunk figyelmét elterelte Alyson és Mark közös pizzája.
- Ember, ez a szerelem kifejezésének már egy undorító módja – állapította meg Brad, és egyet kellett vele értenem. Még a szalámi is szív formájúra volt vágva.
- Szerintem aranyos – mosolygott Alyson.
- Brad, te majd akkor szólj be, ha lesz barátnőd vágott vissza Mark és elkezdte félbevágni a pizzájukat.
- Minek nekem barátnő? - kérdezte. - Itt van nekem Patric – karolta át a mellette ülő Patric vállát és még egy puszit is nyomott az arcára.
- Idióták – ráztam a fejem nevetve.
A pizza szokás szerint nagyon finom volt és rendesen eltelített, így kissé elpilledve ültem, míg vártuk, hogy Alyson befejezze az adagját és mindenki megigya a maradék üdítőjét. Zayn vállára hajtottam a fejem és Brad hülyeségeid hallgattam, aki az összetűzésekről mesélt a szupermarketes főnöke és közte. Szinte minden nap csinál valamit és már nagyon úgy áll a szénája, hogy kirúgják, de a szülei jóban vannak a tulajjal, így Brad főnöke nem rúghatja ki, mert a tulaj úgy se hagyná. Brad ezt kihasználva ahol csak tud keresztbe tesz a nőnek, mi pedig mindig jót röhögünk a sztorikon.
- Lassan indulni kéne – nézett az órájára Patric.
- Hova sietsz? - vigyorogtam. - Csak nem találtál egy csajt aki szóba áll veled?
- Kezdődik a Spongyabob – nyújtotta ki rám a nyelvét.
- Ilyenkor nem is adják – gondolkodtam el.
- És még nem vagy megszállott – röhögött ki Alyson.
- Mindenkinek van valami hülyesége – védtem meg magam. - Nekem a Spongyabob.
- Egy ötévesnél reális az a hülyeség, hogy Spongyabob-mániás legyen – vádolt meg Mark.
- Leakadnátok a témáról? Szerintem érdekesebb az, hogy Patric nagyon rohan valahova – tereltem rá a szót.
- Ugyan már, mégis milyen lány nézne rá Patric-ra? - vigyorgott rá Zayn. - Szerintem csak pornót akar nézni.
- Itt hagysz minket a pornóér? - tettetett csalódottságot Alyson.
- Szóval én nem vagyok elég jó neked? - sértődött meg Brad.
- Oké álljatok le – nyugtatott le mindenkit Patric. - Anyámékhoz megyek.
- Ó – húzta el a száját Alyson, hisz ez már közel nem volt olyan izgalmas.
- Tuti kamu – húzta az agyát Mark.
- Hagyjatok már békén – röhögött fel.
Természetesen nem tettünk így. Egészen addig míg rendeztük a számlát és ki nem léptünk az étteremből szívtuk a vérét, és csak akkor lett nyugta, amikor mindenki másik irányba indult el.
- Mi merre? - néztem fel Zayn-re, miután már csak ketten maradtunk.
- Átjössz?
- Persze – mentem bele rögtön, ő pedig megkereste a kezével az enyémet és összekulcsolta az ujjainkat.
Jó volt így kettesben sétálni, miközben a hajamba néma belekapott a szél és lazán beszélgettünk.
- Louis otthon van? - kérdeztem.
- Elvileg igen – felelte. - Miért?
- Ő tudja, hogy én tudom? - harapta be a szám szélét.
- Feltűnt neki, hogy egyszer csak elfutottál tőlünk, így kénytelen voltam elmondani neki.
- Akkor Harry is tudja? - emlékeztem vissza, hisz Harry is ott volt aznap.
- Nem, ő az egészről semmit sem tud – mondta. - Azt mondtam, hogy összekaptunk, aztán amikor Harry is lelépett Louis rendesen kifaggatott.
- Gondolom nem támogatta, hogy elmond nekem – nevettem fel szarkasztikusan.
- Honnan veszed? - pislantott rám.
- Feltűnt, hogy Louis nem kedvel engem olyan nagyon – rúgtam bele egy kavicsba. - Néha tök jól kijöttünk egymással, máskor elástam volna magam a nézése miatt.
- Louis ilyen téren furcsa. Ő az egyetlen aki tud a dologról és azért van velem, hogy segítsen. Nála jobb barátom nem is lehetne, de néha olyan mintha a bátyám lenne, aki mindentől meg akart védeni. Nem támogatta, hogy találkozgatunk, de sikerült meggyőznöm, hogy ez komolyabb, és leginkább azzal, hogy elmondtam neki, hogy mindent bevallok neked. Leesett az álla, mit ne mondjak – mosolyodott el az emléken. - Igazából akár tetszik neki akár nem elmondtam volna, és ezt ő is tudta, így életében először megpróbálta az én szemszögemből nézni a dolgot és végül nem kifogásolta.
- Hű – összegeztem a dolgokat. - Szóval van rá esély, hogy megkedvelt?
- Kedvelt ő mindig, csak engem féltett – gondola végig Zayn. - De ne aggódj, az én véleményem számít, nem az övé. - Erre hálásan elmosolyodtam és hozzábújtam, ő pedig egy homlokpuszival viszonozta ezt. - Szeretlek Pillangó.
- Én is szeretlek – hunytam le egy pillanatra a szemeimet és beszívtam az illatát.
Rövidesen megérkeztünk Zayn-ék házához, és ahogy beléptünk az ajtón meghallottam Louis vidám kiáltását.
- Na végre, hogy itt vagy haver, kezdtem unatkozni!
- Hoztam magammal egy beavatottat – felelte vigyorogva, miközben mindketten kibújtunk a kabátunkból, majd a cipőnkből.
Louis erre már nem válaszolt, megvárta míg belépünk a nappaliba, ahol – talán életében először – mosolyogva fogadott.
- Jé, egy Hilary – tárta szét a karját mire elnevettem magam. Odaléptem hozzá, majd kicsit lábujjhegyre kellett állnom, hogy tudjam két puszival köszönteni. Elég alacsony vagyok a picivel több mint százhatvan centimmel, Zayn is, több mint egy fejjel magasabb nálam.
- Szóval hallom, hogy tudod és azt is tudod, hogy én tudom, tehát tudom, hogy tudod és te is tudod, hogy én tudom – összegezte a dolgokat Louis.
- Ezt most nem értem, de valószínűleg egyre gondolunk – bólintottam, mert ez nekem kicsit sok volt.
- Na jól van gyere ide – húzott magához és megölelt. -  Bocs, hogy olyan köcsög voltam, csak nekem is legalább olyan fontos ez a dolog, mint Malik-nek.
- Megértem – feleltem viszonozva az ölelését. - Csak nem értettem a dolgot.
- Kezd hosszúra nyúlni ez az ölelés – köhintett a háttérben Zayn, én pedig visszafojtott nevetéssel húzódtam el Louis-tól.
- Vigyázz vele, enyhe birtoklási mániája van – figyelmeztetett Louis.
- Csak nem szeretem, ha ahhoz nyúlnak ami az enyém – karolta át a derekamat Zayn hátulról, majd nyomott az arcomra egy puszit. Ha nagy feminista lennék meg is sértődhettem volna ezen a tárgyiasításon, de mivel tudom, hogy nem úgy gondolta így eszem ágában sem volt megsértődni.
- Te jó ég, inkább menjetek szobára – röhögött Louis.
- Gyere hármasba, úgyis szereted fogdosni a barátnőmet – cukkolta Zayn.
- Te jó ég csak megöleltem, de ezentúl hozzá se szólok. Bocs Hil.
- Már becézed is?
- Oké, ez nekem már sok – szakítottam félbe őket. - Valami értelmesebb elfoglaltság?
- Én megyek sorozatozni – mutatott Louis a TV-re.
- Akkor mi meg felmegyünk – mutatott Zayn az emeletre.
Egyedül hagytuk Louis-t a sorozatával és a chipses táljával, mi pedig felmentünk Zayn szobájába. Tele hassal, kissé kimerülve jó érzés volt elterülni az ágyán és pár percig nem csinálni semmit.
- Kimerültél? - kérdezte. Éreztem, hogy teste szinte az enyém mellett fekszik és, hogy az arca is csupán pár centire van az enyémtől.
- Egy picit – bólintottam, továbbra is lehunyt szemekkel.
- Akkor teszek ellene – hallottam a hangját és hirtelen nem is tudtam, hogy mire érti. Aztán ujjai a testemet érték és csiklandozni kezdett, mitől vad nevetésben törtem ki.
- Ne már, hagyd abba! - ellenkeztem, de nem minden szavam volt érthető, annyira röhögtem.
- Tessék? Nem értem.
Tudtam, hogy csak megjátssza, de már annyira kínzott, hogy nem tudtam mit tenni. Megpróbáltam kitérni előle, de erősebb volt és könnyedén maga alá terített, ráült a csípőmre és nem hagyott szabadulni.
- Zayn, Zay... Zayn – szóltam neki nevetve. - Állj már le!
- Mondj egy jó indokot amiért abbahagyjam.
- Nem tudok, de megteszek bármit, csak hagyd abba! - kérleltem, mert már a sminkem is lefolyt a nevetéstől.
- Hmm – egyenesedett fel és kezeit a combjára helyezte miközben még mindig rajtam ült. - Bármit?
- Perverz – dobtam fejbe egy párnával, ami bár nem ért teljesen pontos találatot, a célnak megfelelt.
- Te most komolyan megdobtál? - kerekedtek el a szemei.
- Olyasmi – bólintottam.
- Te komolyan megdobtál? - vitte át drámaiba a helyzetet. - És ha megsérülök? Ha valami van abban a párnában és a fájdalomtól elájulok? Ha... - Nem volt kedvem végighallgatni, ezért amennyire tudtam feltornáztam a felsőtestem, onnan pedig a nyakánál fogva magamhoz húztam és megcsókoltam.
Zayn sértődése nem tartott sokáig, rövidesen visszacsókolt és elkezdte az ajkaimat kényeztetni, miközben testével visszadöntött az ágyra és finoman simogatta a hajamat.
Ahogyan a csókunk véget ért legördült rólam és oldalról nézett rám.
Zavaromban nem igazán tudtam mit tenni, csak félresöpörtem a szeméből pár kósza hajtincset és mosolyogva néztem rá.
- Azért Fifa-ban nem tudsz leverni – mondta.
- Fogadjunk? - mentem bele azonnal a kihívásba és Zayn már ment is beüzemelni a gépezetet.

12. Cassy levele

Sziasztok! :) Tegnap Breakaway, ma TLOR. Egész jól haladok azt hiszem, a szünetben nincs sok időm a gépnél, de ami van azt írásra szentelem, valamint rátok! <3
Nagyon szerettem ezt a részt írni - igazából minden részt nagyin szeretek írni -, rengeteg mély érzés van benne és még én is izgultam írás közben, pedig egyedül én vagyok az aki mindent tud, hogy hogy fog alakulni. :D Na most vagy tényleg ilyen jó lett, vagy szimplán önimádó vagyok.
Jó olvasást és boldog nyuszit! ^^
(Köszönet Petrának a segítségért :DD<3)
xx, Kikiiih <3

Talán túl gyorsan kötődök. Talán túlságosan hiszékeny vagyok. Talán túlságosan is elvarázsolt.rossz döntés volt, de beleegyeztem. Hagytam, hogy találkozzunk. Másnap délután, a Rose-parkban, ahol először találkoztunk. Mondta, hogyha úgy könnyebb megbíznom benne akkor találkozzunk nyilvános helyen. Belementem, így munka után az rögtön oda mentem.
Akármennyire is fájt bevallani, piszkosul hosszúnak tűnt a nap, mindegy egyes másodperben az órát lestem, hogy mikor indulhatok. Amikor lejárt a munkaidőm fogtam magam, felöltöztem és egy mély levegőt véve indultam neki az útnak.
Nem volt messze, talán hosszabb is lehetett volna az út, akkor jobban össze tudtam volna szedni a gondolataimat, de amikor odaértem ő már ott ült. Ugyanazon a padon ült, mint két hónappal ezelőtt, engem pedig ugyan az az érzés fogott el, csak sokkal erősebben. A gyomrom liftezett, a szívem hevesebben kezdett verni, ereimben gyorsabban folyt a vér.
Figyelte az összes lépésemet ahogy közeledtem hozzá, annyira védtelennek és ártatlannak tűnt, nem is értettem, hogyan bonyolódtunk bele ebbe az egészbe.
- Szia! - nézett fel rám amikor megálltam előtte. Haja fel volt zselézve, a szőke tincs a szokásos helyén bukkant fel. Barna szemei reménykedve csillogtak, várta, hogy mi fog történni, talán kicsit tartott is tőle.
- Szia! - vettem egy mély levegőt, majd helyet foglaltam a padon. Kicsit bajban voltam, mert a szívem közelebb akart kerülni hozzá, az eszem pedig minél távolabb, így igyekeztem olyan helyzetet találni, ami mindkét szervemnek megfelel.
- Kösz, hogy eljöttél – túrt bele zavartan a hajába. Fogalmam se volt, hogy mit mondhatnék, ajkaim szétnyíltak, de nemigen akart kijönni hang a torkomon.
- És... - krákogtam egy kicsit. - És most?
Elővette a mellette fekvő válltáskáját és az ölébe emelte. Egy kis fa dobozt szedett ki, amit egy kis lakat zárt be. Lehelyezte kettőnk közé, majd visszatette a táskát az eddigi helyére.
- Egy doboz – állapítottam meg, majd kérdőn néztem rá, hogy mi lesz a folytatás.
- Nyisd ki – kérte.
- Zárva van – mutattam rá, és nem értettem, hogy miért néz ilyen ostobának, tudom, hogy működik egy lakat.
- Ki tudod nyitni – mondta ugyanolyan nyugodt hangon, azonban a szája szélén megjelent a játékos mosolya.
Megfogtam a kis ládát, és megpróbáltam lehúzni a lakatot, hátha nincsen bezárva, azonban nem engedett. Felvont szemöldökkel néztem Zayn-re, mert kezdtem unni a játékét.
- Gyerünk Pillangó – szólított az általa használt becenevemen. Emlékszem, abban a három napban csak így hívott, még az SMS-eiben is, amikben könyörgött, hogy találkozzunk. Eszembe jutott a nyakláncom, hiszen akkor mondta, hogy olyan vagyok, mint egy pillangó. Még mindig nem értem, de tudom, hogy nyilván ezért hív pillangónak. A medálom mellett, pedig van egy kis kulcs, amiről egészen idáig azt hittem, hogy csak egy dísz.
- A nyakláncom? - kérdeztem rá hitetlenkedve. Nem válaszolt, csak egy aprót bólintott.
Letekertem a sálamat a nyakamról és kis ügyetlenséggel kikapcsoltam a lánc kapcsát. Amióta megkaptam egyszer nem vettem le, így kissé furcsa érzés volt a kezemben tartani. A kis kulcsot a lakathoz vittem és elképedve figyeltem, ahogyan elforgatom és kinyílik.
Kiszedtem a kulcsot és magam elé tettem a láncot. Kérdőn néztem Zayn-re, hogy most mit csináljak.
- Most már tényleg kinyithatnád – mosolygott.
Nem tudtam mi lesz benne, kicsit féltem tőle. Körbenéztem, körülöttünk pár ember volt még a parkban, a kocsik elhajtottak az úton, néhány ember céltudatosan sétált, vagy mosolyogva beszélgetett a barátjával, aki vele tartott. Zayn nem nyomhatott a kezembe semmi veszélyeset vagy feltűnőt.
Kisebb kupleráj uralkodott benne, tele volt papírokkal fényképekkel és még ki tudja mivel. Természetesen a tetején lévő kép ragadott meg azonnal. Egy összevágott kép volt, az elsőn egy körülbelül négy-öt éves fiú ölében ült egy kislány, aki nem lehetett több kettőnél. Egyértelmű volt, hogy a kisfiú Zayn volt, azonban a lány olyan volt, mintha a testvére lett volna, de Zayn azt mondta, hogy nincs testvére.
A második képen ugyanúgy ülnek, csak mindketten idősebbek. Zayn tizennyolc lehetett a lány úgy tizenhat.
Felnéztem Zayn-re, aki engem fürkészett, várva a reakciómra.
- Ő... Ő a...? - próbáltam rákérdezni, de a hangom még valahol a torkomban elhalt.
- A húgom – bökte ki Zayn azt, amire úgy féltem gondolni. - Meghalt – folytatta egy árnyalattal halkabb hangon.
Nagyot nyelve, néztem vissza újra a képre. Zayn unszolására ismét elkezdtem a dobozban nyúlkálni, ami olyan távolinak tűnt tőlem, hisz az ő emlékei, az ő szeretete lakozott benne. Voltak benne még kiskori képet, rajzok, melyeket Zayn-nek készített a húga, rövid üzenetecskék. Az én húgom is rengeteg ilyet csinált számomra, ezért tudom, hogy milyen nagy jelentőségük is van.
A legalján volt egy boríték, amit már tényleg ódzkodva vettem a kezeim közé, különösen azután, hogy megláttam a címzést.
Zayn Malik
Sratford.
A szomszéd város.
A címzés pedig még rosszabb volt.
Cassy Malik.
Roseland.
Elkerekedett szemekkel néztem rá, nem tudtam hova tenni a dolgokat, így kissé félve néztem Zayn-re. Teljesen meghatódtam a sok emlék láttán és csak remélni tudtam, hogy nem veszi észre a szemem aljában csillogó könnyeket.
- Olvasd el és megérted – szólt halkan.
- Biztos?
- Biztos – erősített meg egy mosollyal.
Szétnyitottam a már kissé rongyos borítékot, majd kiszedtem belőle a félbehajtott lapot. Néhol kicsit jobban meg is volt gyűrődve, különösen a szélénél, amitől megjelent előttem a kép, ahogyan Zayn szorítja a papírlapot, annyira, hogy az majdnem szétszakad. Egy-két rászáradt könnycseppet is véltem felfedezni, de nem tudtam, hogy az melyiküktől származhat. A levél elolvasása után mindkettőjükre szavaztam.

Fogalmam sincs, hogyan állhatnék neki ennek a levélnek. Szia, Zayn? Hello? Hogy vagy? Egyik sem tűnik ideálisnak. Mindegyik olyan elcsépelt, olyan közhelyes, nekünk sose volt szükségünk köszöngetésekre. Bementem a szobádba, valami értelmetlen nyelven kiáltottam egyet, majd rád ugrottam, ezzel felébresztettelek és kezdődhetett a nap. Akkoriban még nem is értékeltem ezt, fogalmam sem volt róla, hogy ez mennyire fog nekem hiányozni egy nap. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyire fogsz hiányozni.
Hónapok teltek el azóta, hogy nem beszéltünk, és napról napra jobban fáj. Szeretlek Zayn, akármennyire sem mutattam ki az elmúlt hónapokban. Teljesen elvette az eszemet, de nem tehetek róla. Szerelmes voltam, de csak mára jöttem rá, hogy neked volt igazad. Nem nekem való és tényleg csalódtam benne és... És Zayn én nagyon félek. Nem is félek, rettegek.
Minden akkor kezdődött, amikor leértünk. Elmesélte, hogy a szülei egész nyáron nem lesznek itthon, így ketten leszünk végig. Nem tudtam a dolgot hova rakni, de nem foglalkoztam vele, a gondolataimat sokkal inkább ő kötötte le. Pár hétig minden jól ment, aztán valamin felhúzta magát és elcsattant az első pofon. Úgy tett mintha bántotta volna és nem is értette volna, hogy miért tette, ezerszer is bocsánatot kért, én pedig betudtam pillanatnyi elmezavarnak. Azóta egy pofon a legkevesebb. 
Nem akarom, hogy megijedj, mert nem vészes, vagyis én nem érzem annak, szóval kérlek ne aggódj! Egyben vagyok, csak van pár lila foltom és... És minek írom le? 
Durva lett, teljesen kifordult magából. Erőszakoskodik, és bármit bevet, és... És már nem egyszer erőszakolt meg. Szinte látom magam előtt, hogy teljesen kiborultál, de kérlek ne tedd, már kiismertem, és tudom, hogyan tudom kivédekezni a dolgokat.
De... De az utóbbi napokban már ezen is túltett és... És pont ezért írom ilyen félve ezeket a sorokat. Nincs sok időm, ő éppen a barátaival van, és ilyenkor bezár engem a házba, ha pedig a barátai jönnek hozzá, akkor egy hangszigetelt szobában vagyok. De most nyitva hagyta a hátsó ajtót, így gyorsan elrohanok a postára, amit még az idefele úton szúrtam ki, mert... Mert te vagy az egyetlen aki megmenthet! Kérlek Zayn, nagyon félek. Tegnap este késsel fenyegetett meg és van egy olyan érzésem... Azt hiszem fegyvere is van és Zayn... Zayn el akarok tűnni innen, kérlek segíts!
Ne haragudj rám, bármit megteszek, csak vigyél el innen! Kérlek Bátyó!
Nagyon szeretlek!
Cassy

Döbbentem olvastam a sorokat, az utolsóknál néha újra is kellett kezdenem, mert nem hittem a szememnek. Nem is vettem észre, hogy a könnyeim maguktól kicsúsznak, csak miután visszacsúsztattam a levelet a borítékba.
Zayn ártatlan, barna szemekkel pislogott rám, várta, hogy mit szólok.
Nem tudtam semmit szólni, mert annyi minden kavargott bennem. Bánat. Részvét. Együttérzés. Sajnálat. Kétségbeesés. Kétségek. De nem tudtam, elképzelni, hogy Zayn mit élhetett át, ha már engem is így felkavart.
Szavak helyett egyszerűen csak felálltam, lehajoltam hozzá, hogy a karomat szorosan a nyaka köré fonhassam és többet ne engedhessem el. Zayn megkönnyebbülten felsóhajtott, majd megragadta a derekamat és óvatosan az ölébe ültetett.
Tudtam, hogy az egész évekkel ezelőtt történt, hogy Zayn-nek rengeteg ideje volt azóta és biztos volt kivel megvitatnia a dolgokat. De azt akartam, hogy tudja, hogy átérzem és... És akaratlanul is erőt akarta sugározni belé. Jó volt újra ilyen közel lenni hozzá, érezni az illatát meg azt ahogyan kifújt levegője csikizi a nyakamat. A kölcsönös bizalmunk visszatért.
Zayn óvatosan eltolt magától, és a hajamat simogatva mérte fel az arcom minden egyes pontját, majd végül megakadt az ajkaimnál.
- Megcsókolhatlak? - pillantott fel a szemeimbe.
Egy apró mosollyal bólintottam, ő pedig azonnal lecsapott. Hosszan, szenvedélyesen csókolt, miközben úgy tartott a karjaiban, mintha soha többet nem akarna elengedni. Percekkel később húzódtunk el egymástól, de még az is kevésnek tűnt.
- Szerinted hányan bámultak most meg minket? - kérdezte egy óvatos mosollyal.
- Nem érdekel – feleletem őszintén, miközben a tarkójánál játszottam pár hajszállal.
- Figyelj – szólt, miközben óvatosan a jobb kezemért nyúlt és összekulcsolta az ujjainkat. - Ez még a fele sem a sztorinak, de én szeretnék neked mindent elmondani.
- Zayn, nem feltétlen szükséges – mondtam, pedig közben nagyon is fúrt a kíváncsiság. De nem akartam, hogy Zayn elmondjon bármi olyat is amit nem szeretne.
- De én szeretném – kötötte ki és jobban megszorította a kezemet. - Csak nem itt, mert... Túl sok az ember és ezt kicsit intimebb körülményke között szeretném, nem úgy, hogy ennyi ember mászkál erre.
- Akkor, hova menjünk? - kérdeztem.
- Ha fázol mehetünk valamelyikünkhöz, de ha nem akkor mehetünk a tóhoz is.
- Legyen a tó – vágtam rá azonnal.
- Nem lesz hideg? - emelte fel a szemöldökét gyanakvóan.
- Melletted nem érdekel – feleltem egy ZS kategóriás, nyálas, romantikus filmbe illő mondattal, de hát ha egyszer ez az igazság.
Visszazártuk a dobozt, amit Zayn visszatett a táskájába, én pedig megragadtam a nyakláncomat és megigazítottam rajta a medálomat.
- Felrakod? Újra? - álltam meg előtte pislogva, miközben ő átdobta a vállán a fekete táskát.
- Persze – mosolyodott el, majd átvette, én pedig megfordultam. Félretűrte a hajamat, majd óvatosan bekapcsolta, végül pedig ugyanott megpuszilta a nyakamat, mint amikor megajándékozott vele.
Indulás közben feltekertem a nyakamra a sálamat, ő pedig türelmesen megvárta, majd azután magához húzott és szorosan fogta a derekamat végig a sétányon. Nem nagyon beszélgettünk, inkább csak élveztük, hogy újra így sétálunk, kettesben.
A tónál a szokásos padunk fogadott minket és ugyanaz a csend honolt, mint minden alkalommal. Egy lélek nem volt ott, ami így sötétedésnél elég ijesztő lett volna, ha egyedül vagyok, de Zayn mellett fel sem tűnt.
Leültünk egymás mellé, majd kíváncsian néztem Zayn-re, várva, hogy belekezdjen.
- Ugye a levél végében írta, hogy menjek oda és hozzam el – szólalt meg, én pedig bólintottam jelezve, hogy emlékeztem. - A levél úgy három nappal az írása után érkezett meg, ami azért elég nagy teljesítmény, hisz a két város egymás mellett van, de Cassy-nek gondolom nem volt pénze sürgősségire. Ahogy megkaptam azonnal kocsiba ültem és rohantam hozzá. Tizennyolc voltam, Cassy tizenhat. Fiatal volt, ő volt az első szerelme és vakon hitt benne, de én sose tápláltam iránta szimpátiát és ezt jeleztem is a húgomnak, aki csak kiborult és mindig a pasija pártját fogta. Akkor se hallgatott rám amikor lehívta magához Roseland-re, egész nyárra. Hiába győzködtem nem maradt otthon, és a szüleim se marasztalták, mert nekik szimpatikus volt és nem figyelték az én szirénáimat. Amint elolvastam kocsiba ültem és száguldottam ide. Amikor leparkoltam a ház előtt már két rendőrségi kocsi is ott állt, gondolom szomszédok lehettek még ott, vagy helybeliek. Bárkit kérdeztem, hogy mi történt nem válaszolt, de aztán a következő jelenetek mindennél többet mondtak. Egy hordágyon toltak ki egy testet, ami fekete lepedővel volt letakarva. Nincs meg minden tisztán, zavarosak az emlékeim, de mintha minden lefagyott volna. Nem kellett látnom, tudtam, hogy ő az, de azért volt bennem egy kis remény, hátha mégsem. Úgy kellett odatolakodnom a mentősökhöz, akik semmilyen információt nem akartak kiadni, de aztán a személyimmel sikerült meggyőznöm őket, hogy valószínűleg az áldozat bátyja vagyok, mutassák már be. Mentővel vitték be, de már felesleges volt, hiszen holtan találtak rá. Ahogy lehúzták a fekete anyagot megláttam a húgomat... Nem tudom elmondani, hogy milyen érzés volt, senkinek nem kívánom, hogy érezze. A halántékán ott volt a seb, amit a fegyver okozott. Később a jelentés szerint öngyilkos lett. Az én szavaim semmit nem értek, mert Cassy írt egy búcsúlevelet, amiben felvállalta, hogy öngyilkos volt. Az ő írása volt, de szerintem kényszerítették rá. A húgom nem lehetett öngyilkos, tudta, hogy menni fogok érte! De a rendőröket nem hatottam meg és az ügyet lezárták...
- Úristen – suttogtam. Nem azért, mert féltem, hogy bárki meghallja, hanem azért, mert nem jött ki más hang a torkomon. Sokkolt a történet, és egyszerűen kellett pár perc, hogy összerakjam a fejemben a hallottakat.
Kinyújtottam a kezem és megfogtam az övét. Megszorítottam, de lehajtottam a fejem és összeszorítottam a szemeimet. Nem hittem, hogy sokkolhat bármi is jobban a levélnél. Borzalmas lehetett átélni, meglátni, szenvedni.
- Úgy sajnálom Zayn – néztem fel rá szomorúan. Csak elhúzta a száját és megszorította a kezemet. - Gondolom itt még koránt sincs vége.
- Jól gondolod – bólintott, majd megköszörülte a torkát és nekiállt a folytatásnak. - A mai napig abban a hitben vagyok, hogy a húgomat megölték. Sőt, tudom. Mert ismertem és az öngyilkosság az utolsó amit elkövetett volna, akár egy ilyen helyzetben is. És kilencvenkilenc százalékig biztos vagyok benne, hogy a pasija volt az. És azért jöttem ide, hogy kiderítsem, és azért van a fegyverem, hogy...
- Megöljed? - kérdeztem, amikor láttam, hogy elakadt.
- Látni akartam, ahogy szenved. Azt akartam, hogy azt élje át amit a húgom, sőt ha nagyon durvába megyünk át akkor igen. Meg akartam ölni, mert látni akartam, ahogy kiszáll az élet a testéből, ahogyan ő is tette a húgommal – habár a mondatai nagyon erőszakosak és durvák voltak, a hangja lágy volt. - De aztán amikor Roseland-re jöttem minden megváltozott. Egy nap kint rekedtem, mert a kulcsom a házban maradt, Louis-ra pedig még várnom kellett. Így sétáltam és végül ott kötöttem ki annál a padnál. Ahova odafutott Emy, ahol megláttalak, ahol először találkoztunk. Hidd el, nem erre számítottam, sőt sose számítottam arra, hogy egy ilyen lánnyal találkozok, mint te. – Már akkor kezdtem elpirulni, közben még nem tudtam, hogy a java csak most jön. - Megmutattad, hogy milyen őszintén mosolyogni, tiszta szívből nevetni, és igen, ez mind tényleg nagyon nyálas, de megmutattad, hogy milyen szeretni. Mert amióta Cassy elment bezárkóztam és csak a tervemen agyaltam, hogy miképp bosszuljam meg a halálát. A halála óta veled voltam először önfeledtül boldog. És rájöttem, hogy nem akarom eldobni ezt a boldogságot egy emberöléssel, amiért életem végéig egy börtönben rohadnék. Eddig azt is elviseltem volna. De amióta megismertelek... Azóta nem akarom, hogy te is átéld azt, amit én, amikor Cassy-t elvesztettem. Választanom kellett, hogy elengedjelek, vagy a tervből engedjek, de mire rájöttem, hogy választanom kéne már késő volt.
Elakadtak a szavaim. Szerintem még soha nem mondtak nekem ennyi szépet, és rájöttem, hogy különösebben nem is vágytam rá. De így, kimondva annyira jólestek a szavai, hogy képtelen voltam végre belátni:
- Szeretlek – mondtam ki. - Nagyon szeretlek – bújtam oda hozzá és megöleltem. - Köszönöm, hogy mindent elmondtál és beavattál és... Ez nagyon sokat jelent nekem.
- Hidd el nekem is – puszilt bele a hajamba. - Ha te nem lennél, szerintem már rég a rossz útra léptem volna.
- És ezek után mi lesz? Hogy alakul a terved? - húzódtam el, hogy újra a szemébe nézhessek.
- Nem akarom megölni, csak börtönbe juttatni, ahol megkapja amit megérdemel – mondta, mire megkönnyebbültem, hogy nem akar fegyvert használni. - A cucc, amit a szekrényemben találtál, csak arra kell, hogy mindent kiszedjek belőle. Hogy miért tette, hogy tette. Ha pedig nem ő volt úgyse tud válaszolni a kérdésekre. De én tudom, hogy ő volt.
- Mikor fogod a nevén szólítani?
- Előtted soha – közölte, és a pillantásából láttam, hogy ez az egyetlen dolog, amit nem mond el az ügyről.
- Ismerem? - kérdeztem rá. Habár egy ilyen közeli ismerősöm sincs aki ilyen erőszakos lenni, hisz a közeli ismerősömről csak tudnám.
- Roseland-en élsz, bárkit ismerhetsz – felelte diplomatikusan.
- Igaz – haraptam be a szám szélét, majd hagytam, hogy magához öleljen.
Jól esett, ahogyan a vállára hajtottam a fejem és csendben hallgattam a víz halk csobogását és az ő illatát szívtam magamba.
- Leszel a barátnőm? - törte meg a csendet egy kérdéssel. Újra elhúzódtam tőle és a szemébe néztem, amiben kis félelmet véltem felfedezni. Komolyan attól félt, hogy kikosarazom?
- Már rég az vagyok – nevettem fel halványan, mert belül én már rég óta így érzek. Rá se néztem másokra, a flörtölések leperegtek rólam, a nap huszonnégy órájának nagy részét ő töltötte ki a fejemben. Bármikor feltehette volna a kérdést az elmúlt egy hónapban, mindig pozitív lett volna a válaszom.

11. Elengedtelek Zayn

Sziasztok! :) Most csak röviden írok, mert sietnem kell. Ez egy nagyon fontos rész, és nagyon szerettem írni, konkrétan két nap alatt megvoltam vele. Remélem nektek is tetszeni fog. :)
Nem tudom hányan voltatok ott a tegnapi kis Facebook-os "dolog" alatt, de remélem nem sértődött meg senki. :)
Jó hétvégét minden kedves olvasómnak! <3
xoxo, Kikiih <3

- Kezdek kibukni rajtad – közöltem vele egyszerűen.

Zayn értetlenül pislogott rám a barna szemeivel, hosszú pilláival, miközben a kezében még mindig a gitárját tartotta.
- Miért is?
- Túl sok mindenben vagy jó. Még énekelni is tudsz. Igazságtalan – vontam vállat, mert Zayn lassan minden mércét kiüt nálam.
- És a felét se tudod még – mosolygott sejtelmesen.
- Úgyis kiderítem – feleltem elszántan.
- Azért te sem panaszkodhatsz – tette félre a gitárt, majd visszanézett rám, miközben kisöpört pár tincset a szeméből.
- Tudom – vigyorogtam magabiztosan.
Figyeltem ahogyan Zayn a fekete tokba helyezi a gitárt, majd figyelmesen behúzza a cipzárt és elteszi a helyére, az ágya mellé.
- És most mit csinálunk? - kérdeztem kissé szórakozottan.
- Amit csak szeretnél – válaszolta, mire én kissé felbátorodtam és hozzáhajoltam.
Sose féltem megcsókolni senkit. Talán azért, mert még nem szenvedtem kudarcot e téren, valamint az fajta ember vagyok aki nem szokott lassítani a dolgokon. A tudtára adom az embereknek, hogy mik a céljaim, és attól félek, hogy a legközelebbi célom Zayn lett.
Visszacsókolt. Lassan, hosszan, szenvedélyesen. Nyelve táncra hívta az enyémet, egy ütemre mozogtak, teljes összhangban, amitől az a kellemes érzés járt át a testemen, és annyira jó volt kettesben lenni. Egyedül, nem zavart senki más, Harry és Louis lent nézték a TV-t, Emy pedig bekuporodott az ideiglenesen kialakított helyébe. Csak mi voltunk.
Finoman fogta a derekamat, míg testével óvatosan dőlni kezdett, ezzel tolva engem is. Úgy érte a hátam a puha matracot, hogy közben egyszer sem szakítottuk félbe a csókunkat. Kissé oldalasan feküdt mellettem, felém hajolva, egyik karjával szorosan húzva magához. A másikkal óvatosan megkereste az ujjaimat, majd összekulcsolta és szorosan tartotta.
Percek múlva lett vége, de nem néztünk egymásra. Lehunyt szemmel, kissé szaporán vettük a levegőt, lélegzete tovább simogatta az ajkaimat. Olyan lassan emeltem fel a szemhéjaimat, mintha egyetlen hirtelen mozdulattól is elmúlna az egész. Kék íriszeim találkoztak az ő barnáival, amikben láttam, hogy engem figyel.
- Annyira gyönyörű vagy – suttogta egy kis csend után, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Elmosolyodtam. Sokszor volt, hogy megdicsért, hogy csinos vagyok, de ilyen konkrétan még sose mondta nekem ezt, pedig annyira felemelőérzés volt hallani. Elhittem, hogy így gondolja, hogy amikor rám néz tényleg gyönyörűnek lát.
Beletelt pár hosszú másodpercbe mire elhajolt tőlem és fejét a behúzott karja alá helyezte. Csak pislogtunk egymásra, én pedig nem tudtam letörölni a mosolyt a számról. Nem is akartam.
- És most? - kérdezte, miközben hátratűrt egy arcomba hulló tincset.
- Nekem mindegy – vontam meg zavartan a vállam. - Valami ötlet?
- Akad – mosolyodott el, majd feltápászkodott az ágyról és az íróasztalához lépett, amin hatalmas kupleráj uralkodott. - Emlékszel amikor egyszer egy egész éjszakán át dumáltunk Facebook-on?
- Öö.. Egyszer? - nevettem fel, mert igazából én már meg sem tudom számolni azokat az éjszakákat, amikor konkrétan a semmiről is elbeszélgettünk.
- Oké, úgy emlékszem, hogy amikor először dumáltunk olyan hosszan... - próbált rávezetni a dologra.
- Jó, nekem ez nem fog menni – röhögtem. - Inkább a lényeget mond.
- Ha jól emlékszem, és tudom, hogy jól emlékszem – emelt fel egy original csomagolású DVD-t. - Ez a kedvenc filmed, nem?
Teljesen meglepődtem, ahogyan láttam a még tényleg becsomagolt DVD-t, aminek az elején Owen Wilson virított.
- Te képes voltál megvenni az Éjfélkor Párizsban-t? - tátottam el a számat.
- Igen, de mellé itt van a Párizsból szeretettel – vett ki egy másik DVD-t is, mire felnevettem.
- Melyikkel kezdünk? - ültem fel és átöleltem a térdemet.
- A tiéddel. Hölgyeké az elsőbbség – mondta, miközben beindította a DVD lejátszót.
Elindult a főcím, ő pedig visszamászott mellém és az ágy támlájának döntötte a hátát, egy párnával kitámasztva. Csak egy pillantással jelezte, hogy menjek közelebb menjek, én pedig szinte azonnal ott is termettem. Na nem azért, mert annyira az ujjai köré csavart, hogy csettint egyet és mindent megteszek, inkább azért mert alapból is csak negyven centi távolságra voltunk.
Ahogy mellé kerültem automatikusan átkarolta a derekamat, én pedig a vállára hajtott fejjel figyeltem a filmet, amit annyira szerettem. Zayn már kevésbé, látványosan unatkozott rajta, és néha hümmögött fel az általa totál bénának gondolt részeken. De viszonylag kedvesen végigszenvedte velem, tudván, hogy utána az ő filmje jön.
Igyekeztem tolerálni, hogy ő is rendes volt velem, így megpróbáltam értékelni az akciófilmet, de nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg, hogy az ott éppen kicsoda, Zayn pedig nem győzte magyarázni, én pedig csak akkor hagytam abba, amikor már újra akarta indítani, hátha úgy világosabb lesz. Így csendben maradtam és a vállára hajtott fejjel figyeltem az elhízott John Travolta-t és a másik pasit. Egyre lassabban és hosszabban pislogtam, de nem akartam megbántani Zayn-t, így folyamatosan késztettem magam az ébren maradásra, viszont próbálkozásaim nem jártak sikerrel. Valamikor a film felénél aludhattam el, de nem tudom pontosan.
- Hé, Pillangó! Ébresztő! - szólítgatott kedvesen Zayn miközben a hajamat simogatta.
- Hmm? - nyitottam fel kissé kómásan a szemeimet? - Máris vége?
- Igen, mert kicsit bealudtál – bár hangját próbálta dühösnek tettetni, szája folyamatosan vigyorgott.
- Nem aludtam!
- Akkor mit csináltál? - vigyorgott tovább.
- Hát izé... Erősen pihentem – bizonygattam, de Zayn csak nevetve nyomott egy puszit a homlokomra.
A nap hátralevő részében ki sem mozdultunk a szobából, illetve csak Zayn egyszer, amikor csinált két szendvicset vacsora gyanánt, valamint Emy is beszökött vele. Biztosan beleunt a másik két srácba, amit nem is csodálok. Igazából bírtam Harry-t és Lou-t, de valahogy jobban elvoltam kettesben Zayn-nel, és nem azért mert egy kisajátító típusú lány vagyok, egyszerűen csak most indult be minden.
Sokáig fent maradtunk és beszélgettünk. Csak úgy spontán őszintén. Nem tudom, hogy hogyan van ez, de minél később járt az óra mutatója, annál jobba megnyíltunk egymás előtt. Úgy fél tizenkettő között pedig Zayn feltett egy kérdést, ami szerintem mindkettőnk oldalát nagyon fúrta már, hisz erről még sose esett szó köztünk.
- Hány komoly kapcsolatod volt eddig? - Egymás mellett ültünk, az ágy végének döntve a hátunkat, de az arcunkat folyamatosan egymás felé fordítottuk beszélgetés közben, ujjaink pedig lazán össze voltak kulcsolva köztünk.
- Kettő – nyeltem nagyot. - Egyik se volt olyan nagy dolog... Az első egy srác volt aki Roseland-en nyaralt, és a parton találkoztunk. Randiztunk párszor, a dolgok gyorsak voltak, hiszen összesen egy nyarunk volt, így már a második hét végén lefeküdtünk...
- Ő volt az első? - kérdezte meg, óvatosan vizslatva az arcomat.
- Igen – sóhajtottam. - Igazából nem bántam meg, de olyan... semmilyen volt. Nem szerettem igazán, csak büszke voltam amiért van valakim, akivel megszakadt a kapcsolatom szeptemberben és azóta se beszéltem vele, pedig már két éve volt. Csak azért emlékezetes mert ő volt az első pasim, egyébként már az arca is elmosódott volna az emlékeimben szerintem – vallottam be.
- És a másik? - érdeklődött finoman.
- Na ez sokkal érdekesebb – mosolyogtam. - A sráccal a buszon találkoztam, itt lakott a szomszéd városban. Jóba lettünk, és rövidesen ki is alakult a dolog. Fél évig voltunk együtt, rajongtam a srácért. Aztán egyszer úgy volt, hogy meglepem és átutaztam hozzá, akkor már fél éve együtt voltunk és... És rajtakaptam...
- Megcsalt?  Ki az az állat aki megcsal téged? - fakadt ki, nem hagyva, hogy befejezze a mondatomat. Csak óvatosan elmosolyodtam, mert ez nagyon jól esett. - Ó bocsi. Folytasd – esett le neki a szitu, és egy picit jobban megszorította a kezem.
- Igen megcsalt – bólintottam. - Egy pasival.
Zayn pár pillanatra lefagyott. Nem értem, miért ilyen sokkoló ez? Oké, tényleg elég gáz, nem is reklámozom.
- Egy meleg sráccal jártál? - pislogott nagyokat.
- Hát, mivel együtt voltunk biszex, de amúgy észrevehettem volna, hogy a teljesítménye nem épp olyan, amilyet el kéne lenni, de... Könyörgöm, egy sráccal voltam előtte és teljesen bele voltam esve, nem tűnt fel, hogy meleg – nevettem el magam, már sokadszorra ezen a sztorin.
- Oké, ez azért kemény – vallotta be.
- Magadra hagyjalak, hogy feldolgozd? - vigyorogtam.
- Amúgy nem ijedtél meg, hogy esetleg... Tudod, hogy... - kereste a megfelelő szavakat.
- Hogy nem-e kaptam el tőle valamit? - mosolyodtam rá óvatosan.
- Hát... Ja. Már nem azért merthogy én, vagyis hogy zava... Ajj, érted – zavarodott bele teljesen a saját mondandójába.
- Végig használtunk gumit, de amit kiderült az egész mentem a dokihoz egy teljes kivizsgálásra és semmi nem volt – nyugtattam meg.
- Értem – mondta és közben láttam rajta a megkönnyebbülést.
- Akkor most te jössz, az én sztorim ennyi – vontam meg a vállam.
- Szerencsére – nevetett fel, majd átváltott. - Nos, én nem voltam se pasival, se leszbikus nővel.
- Megnyugtató – vigyorogtam rá.
- A gimi alatt volt egy barátnőm, de ahogy leérettségiztünk vége lett, mert ő egyetemre ment, én pedig kisebb melókat vállaltam, ami sem neki, sem a családjának nem tetszett, bár őszintén és a sulin kívül nem is tudtam volna elképzelni magam mellett. Utána volt egy lány, akivel Harry próbált összeboronálni, de a randizásnál nem jutottunk tovább, nem volt meg a közös hang. Komoly kapcsolataim nem is voltak, csak ilyen randizgatások, ismerkedések.
- Ennyi? - képedtem el.
- Miért, mire számítottál? - mosolygott szemtelenül. - Egy csajozógépre aki hetente váltogatja a nőit?
- Nem, de azért egy ilyen típusú srácra ragadnia kéne a nőknek – gondolkodtam. - Vagy csak nekem van rossz ízlésem? - kérdeztem enyhe éllel a hangomban és reméltem, hogy a félhomályban nem olyan feltűnő a hamiskás mosolyom.
- Dehogy, hidd el meglehetősen jó ízlésed van – jött ki belőle az egoista. - De nem sok mindenkit engedek közel magamhoz. Még vacsorázni is nehezemre esett elvinni egy lányt.
- Féltél?
- Nem, egyszerűen csak... - akadt el egy picit. - Valahogy nem vágytam a szerelemre csak azért, hogy legyen. Mert mi van, ha az igazi úgy megy el mellettem, hogy van valakim és így nem tudok neki esélyt adni, csak azért mert barátnőm van, akit nem is szeretek?
- Van benne valami – bólogattam, aztán szépen lassan leestek a dolgok. - Akkor engem miért hívtál el randizni? - tettem fel neki a keresztkérdést.
Zayn nem jött zavarba, gondolom számított rá. Válasz helyett közelebb hajolt hozzám és ajkait az enyémre tapasztotta, miközben finoman elmélyítette a csókunkat, kezemet egy pillanatra se elengedve.
Miután elengedett, mindössze ennyit suttogott:
- Mert egyszerűen tudtam, hogy esélyt kell adnom.

Reggel Zayn karjaiban ébredtem a takaró alatt, hátam a mellkasához ért, miközben szorosan ölelt magához. A filmekben azt hiszem ez a kifli-póz, amit nagyon élveztem az ő társaságában.
Fáradtan pislogtam, majd megpróbáltam úgy hátrafordulni, hogy ne keltsem fel Zayn-t, ha még alszik. Mocorgásomra kicsit enyhített a szorításán, hagyva, hogy szembe legyünk. Teljesen éber volt, amiből megállapítottam, hogy már régebben felkelt.
- Jó reggelt, Pillangó! - mosolygott, majd kaptam egy puszit a homlokomra.
- Jó reggelt! - hunytam le a szemeimet még egy picit. - Régóta ébren vagy?
- Annyira nem. Maximum negyedórája.
- Felkelthettél volna – pislantottam fel.
- Á, olyan aranyosan aludtál – söpört ki pár hajszálat a homlokomból. - Egyébként elállt a vihar – mondta, mire hirtelen vegyes érzelmek futottak bennem végig. Örültem, hogy minden helyreállt kint és végre visszajutok az otthonomba azonban nem akartam elengedni Zayn-t, pedig csak két napig voltunk összezárva.
- Akkor itt az idő, hogy hazamenjek – sóhajtottam fel.
- Reggelire azért még maradsz? - kérdezte el halovány mosollyal.
- Szerintem még belefér – bólintottam, úgy mint akit nagyon sürget az idő, holott semmi programom, a főnökömmel is beszéltem a napokban, ahogyan a szüleimmel is, és mindannyian jól vannak. Jennette azt mondta, hogy az emberek most nem nagyon fognak betérni a boltba, így csak a jövőhéten nyitunk ki újra, azonban ha valami közbejön rögtön hív, és elvárja, hogy azonnal ott teremjek.
- Én meg megyek, megnézem a két gyökeret, felkeltek-e már – engedett el, majd óvatosan feltápászkodott.
- Zayn? - haraptam be a számat, miközben felkönyököltem. - Lehetne egy kicsit kínos kérdésem?
- Nagyon kínos is lehet – nyugtatott meg.
- Kaphatnék egy pólót? Szóval izé, már lassan három napja ebbe voltam, és jól jönne valami melegebb és tisztább – vázoltam fel zavartan.
- Válogass – bökött a komódra, majd kacsintott egyet és kiment a szobából.
Kicsit kinyújtottam az izmaimat, mielőtt felkeltem volna és a farmeromhoz mentem volna, ami a kanapén pihent, mert Zayn odarakta miután megszáradt. Levettem a melegítőnadrágját és az én farmerom helyére tettem, majd belebújtattam először a jobb, majd a bal lábamat a csőszárú nadrágba. Kissé ódzkodva léptem a fiókos komódhoz, félve, hogy magamat ismerve rögtön az alsóneműs rekeszt húzom ki. De nem így volt, a zoknikat találtam meg. A mellette lévő fiókban voltak a pólók, és ahogy elnézegettem a felső darabokat sokadszorra elkönyveltem, hogy milyen jó az ízlése. Volt két-három egyszerű fekete póló, aminek a zenebolt narancssárgás logója borított, azokat külön is pakolta. A többi közül kezdtem válogatni, és inkább lejjebb haladtam, mert gondoltam, hogy azok vannak felül, amiket szívesen hord, így inkább egy olyat veszek el amit nem sajnál majd a hétköznapokban.
Nagyon az alján két póló között megakadt valamiben a kezem. Nem vagyok turkálok típus, nem nyúlkálok mások személyes holmijaiban, de a hideg, kissé nehéz anyagúnak vélt dologról annyira nem tudtam megállapítani, hogy mi lehet, kiemeltem. Teljesen elhűltettem és éreztem, ahogyan az ereimben megfagy a vér.
Egy fegyvert tartottam a kezemben.
Óvatosan feküdt a két tenyeremben, bal kézzel nagyon finoman markoltam, de még úgy is félelmetes volt, hogy az én kezemben volt. Nem volt túl nagy, de a farzsebemben azért nem fért volna el. Fekete és ezüst színű volt, kissé nehéz volt megtartani, de valahogy Zayn alkatához tökéletesen illett. És akkor jöttek a kérdések.
Miért tart magánál fegyvert? Meg van töltve? Egyáltalán hol lehet megnézni? Ezen inkább nem gondolkodtam tovább, mert a végén még elsütöm, ha rosszul fogom meg, így inkább visszatértem az első dologhoz ami felötlött bennem. Minek Zayn-nek fegyver és... És használta már?
Rémképek jöttek elő bennem, de nem jutottak előbbre, ugyanis kinyílt az ajtó, és Zayn lépett be. Valaki, akinek pár perce még a karjaiban a legnagyobb biztonságban éreztem magam, most pedig tudom, hogy egy olyan tárgy tulajdonosa, amivel egy pillanat alatt ki lehet oltani egy ember életét.
- Müzli legyen vagy szendvics? - nézett be, de aztán hirtelen elült a hangjából a jókedv. Ránéztem és láttam, hogy sápadtan figyeli a kezemben tartott fegyvert. - Én... - kezdett volna rögtön valami nagyon béna magyarázatba, amit én nem voltam hajlandó végighallgatni.
Leejtettem a kezemben tartott pisztolyt és futni kezdtem, félrelökve az ajtóban álló Zayn-t. A lépcső aljában felkaptam a kutyámat, majd szó nélkül hagytam el a nappalit, ahol Louis és Harry tátott szájjal nézték a drámai jelenetem.
Sietősen vettem fel a csizmámat és hirtelen az sem érdekelt, hogy a lábam még mindig nem gyógyult meg teljesen, a kabátom fogva feltéptem az ajtót és jól becsaptam.
Emy-t magamhoz ölelve kezdtem el futni, aki csak halk ugatással fejezte ki értetlenségét.
- Hilary! - hallottam Zayn kiáltását, de nem néztem hátra. - Várj meg, kérlek!
Gyorsítottam, ami magassarkú csizmában igazi kihívásnak számított. Csak a következő utcában álltam meg és félve fordultam hátra. Sehol nem volt.
Halkan kifújtam a levegőt, majd letettem Emy-t a földre és belebújtam a szövetkabátba. A nagy futástól és a testemben lévő adrenalintól észre sem vettem, hogy milyen hideg van és milyen jó érzés a kabátom melege.
Lehunytam a szememet és pár pillanat múlva újra felkaptam a kiskutyámat. Nem éreztem magam biztonságban, így az átlagosnál kétszer gyorsabban lépkedtem és öt méterenként néztem hátra.
Akármennyire is vágytam már a saját házamra, nem mentem oda. Tudtam, hogy az lesz az első hely ahol keresni fog, így nem mertem. Egy másik utcába kanyarodtam, a jól ismert kis kertes házhoz, aminek a hátsó végében a nagy tölgyfára két hinta volt erősítve. A ház ahol felnőttem, a sok kavargó emlékkel és anyám jelenlétével is kellemesebbnek tűnt, mint egyedül lenni.
Apa nyitott ajtót. Nem is kérdezett semmit, vidáman üdvözölt és örült amiért jól vagyok. Sajnos feltűnt neki, hogy én közel nem vagyok ilyen boldog, de amikor megkérdezte, hogy mi történt csak annyit mondtam, hogy fáradt vagyok. Köszöntem anyának, és Tiffany-val is beszéltem egy kicsit, aki viszont kevésbé dőlt be a „fáradt vagyok” szövegnek, de elfogadta és nem zaklatott.
A régi szobámban ülve csak próbáltam feldolgozni az egészet és nem tudtam eldönteni, hogy miért romlik el minden egy szempillantás alatt, amiért annyit dolgoztam, hogy jó eredménye legyen? Végre minden sínen volt, már azt hittem kezdem megismerni, erre csak újabb kérdéseket teremtett és kezdem azt hinni, hogy egyáltalán nem az akinek mutatta magát.

A napjaim sokkal egyhangúbban teltek. Vasárnap hazamentem, ugyanis hétfőn szerettem volna, ha minden visszaáll a rendes kerék vágásba, vagyis abba ami akkor volt mielőtt Zayn-t megismertem. Folyamatosan hívogat és írt, jóformán mindenhol, így a telefonomat kikapcsoltam, a Facebook-omat pedig majdnem inaktiváltam. Fájt, hogy csalódtam benne, fájt az egész, úgy ahogy volt. Fájt, hogy azt, akibe kezdtem beleszeretni igazából nem is létezik.
Hétfőn monoton végeztem a munkámat, leginkább a pultnál ültem és egyeztettem pár papírt a géppel, amikor pedig betért egy-két vevő segítettem neki a választásban, de teljesen érzelemmentesen.
A csengő csilingelt én pedig elfordultam a géptől és az új vásárlóra néztem. Harmincas éveiben járó férfi, orrán vékony keretes szemüveg ült, kezében egy aktatáskát szorongatott. Biztosan a munkából tartott hazafelé.
- Jó napot! - köszönt kedvesen.
- Jó napot! - néztem rá, de nem bírtam felerőltetni magamra a szokásos mosolyomat. Nem is akartam.
- A kislányomnak szeretnék venni valamit ajándékba – kezdte mesélni.
- Aha – pislogtam rá.
- Tudna segíteni? - kérdezte egy ideges mosollyal.
- Ja persze – esett le, majd lemásztam a székről. - Hány éves?
- Tizenhárom. Gyönyörű és okos, a szemem fénye – regélte. - De mostanában nem olvas, mert amióta túljutott az összes Harry Potter könyvön nem vesz semmi mást a kezébe. Valami ötlet?
- Hmm... Gondolkodok – tűnődtem el, miközben a könyvesbolt ifjúsági részéhez mentem.
- Valami olyanra gondoltam ami kevésbé természetfeletti, mert nem akarom, hogy csak olyat olvasson, nyisson más felé is, érti ugye?
- Persze – feleltem, miközben kinyílt a bolt ajtaja és a kis csengő újra megszólalt. Odakaptam a fejemet és összeszorult a gyomrom. Mindig ebben az időben jött, most se hagyta ki.
- Esetleg van valami konkrét elképzelése? - kérdeztem, nem is foglalkozva Zayn-nel.
- Nem, ezért fordultam önhöz – nézett furcsán. - Egy ismerősöm ajánlotta ezt a boltot, ahol nagyon segítőkész a személyzet...
- Örülök – bólintottam kurtán. - Olvasta már a lánya az Alkonyat-trilógiát?
- Előbb mondtam, hogy nem szeretnék valami természetfelettit – ráncolta a szemöldökét. - Ha jól tudom vámpírok pedig nem léteznek.
- Ja tényleg – emlékeztem vissza. - Szóval semmi vámpír, varázsló, boszorkány...
- Tisztában van ön a természetfeletti jelentésével? - méregetett furcsán, miközben éreztem, hogy Zayn a kanapén ülve aggódva néz rám.
- Elnézést, egy perc – mondtam, majd körülbelül lefejeltem a könyvespolcot. Miért nem tudok figyelni a vevőre? Imádom ezt csinálni és máskor az járna az eszembe, hogy én mit olvasnék szívesen, ha újra tizenhárom lennék. Máskor azt akartam, hogy valahol egy lány ugyanúgy elmerüljön a könyvekben, ahogy én is. Erre most össze-vissza beszélek. Felemeltem a fejemet és szembenéztem a polccal és konkrétan kiszúrta a szememet a megoldás. Meg Cabot. - Ez lesz az! - szólaltam meg kicsit hangosabban, mire a pali felkapta a fejét, de túlságosan is örültem. - A neveletlen hercegnő – húztam ki a kötetet, majd felé nyújtottam. - Én is olvastam, imádni való történet, biztos tetszeni fog neki. Ez alapján készítették a filmet, de a könyv százszor jobb.
A férfi nézegette a borítót, majd elolvasta a hátulját, végül gyorsan belelapozott.
- Szerintem jó lesz – mosolyodott el megkönnyebbültem.
- Akkor megveszi?
- Igen.
Visszasétáltam a pulthoz, nem figyelve Zayn kémlelésével, úgy tettem mintha minden teljesen természetes lenne. Leolvastam a vonalkódot, elvettem a pénzt, visszaadtam, beledobtam a zacskóba a számlát és átnyújtottam, a vevő mosolyogva megköszönte, majd távozott.
Ahogy becsukódott az ajtó, Zayn abban a pillanatban felállt és előttem termet.
- Jó napot, miben segíthetek? - pislantottam fel rá.
- Ne csináld már Hil! - nézett rám fájdalmasan. - Miért nem veszed fel? Miért nem írsz vissza? Miért nem voltál otthon? Egyáltalán hol voltál? Tudod, hogy aggódtam?
- Köszönöm, hogy aggódtál, de nem kellett volna. A szüleimnél voltam, náluk töltöttem pár napot – válaszoltam diplomatikusan.
- És a többi kérdésem? - tárta szét a karját.
- Feleslegesnek érzem a választ – ráztam meg óvatosan a fejem. - Zayn, felejts el. Én is megpróbálhatnám, de azt hiszem az arcod, amit mutattál nem is létezik.
- Hil, kérlek! Az vagyok akit ismersz. Zayn Malik, nincs más arcom, csak... Kérlek hadd magyarázzam el. Gyere át és mindent elmondok.
- Kizárt dolog, hogy én belépjek abba a házba – kötöttem ki.
- Akkor máshol.
- Kizárt dolog, hogy többet találkozzak veled – fogalmaztam át a dolgokat. - Ki tudja mikor rántod elő és ölsz meg? Azt hiszem félek tőled, és azt se tudom, hogy ki vagy – mondtam hidegen és láttam, hogy egyre inkább átvált az arckifejezése, egyre inkább megszűnt a reménye.
- Hilary! - szólított, ma már sokadszorra. - Adj még egy esélyt! Mindent elmondok, csak kérlek, adj egyetlen egy esélyt. Ha mindent elmondtam és azok után is el akarsz menni elengedlek. De anélkül nem.
- Én már elengedtelek Zayn – szóltam szomorúan, hiszen közel sem volt igaz.
- Igazán? - hajolt közelebb, így arcunk körülbelül tíz centire volt egymástól. - Akkor miért van ez még mindig a nyakadban? - nyúlt óvatosan a pillangó alakú medálért, amit azóta se voltam képes levenni.
- Elfelejtettem – nyeltem nagyot, de a közelségétől a hangom is elment. Nem bírtam a szemébe hazudni, ezért a pultot bámultam és próbáltam kizárni az ujjait, amik között az apró medált.
- Kérlek – szólt ő is halkabban, majd szétválasztotta ujjait, és hagyta, hogy a bőrömre hulljon a pillangó. - Kérlek nézz rám. A szemembe. - Vettem egy mély levegőt, minden bátorságomat összeszedtem és ráemeltem a tekintetem. Szeméből akármennyire is próbáltam tagadni, őszinteség és akarás sütött. - Szeretlek.

10. Csak Te

Sziaaasztok! :) Visszatértem, újra itt vagyok, minden olyan mint régen, ezentúl rendesen hozom a részeket, és nem lesz ekkora kihagyás ígérem! Ezerszer sajnálom, de cserébe ígérem, hogy a következő résztől rendesen beindulnak a dolgok, de már itt is van pár utalás és... Miért is árulkodok? Olvassátok el! :)
Nagyon szeretek mindenkit, jó olvasást! <3
xx, Kikiih

Hilary szemszöge:

Miután elváltunk egymástól késztetést éreztem rá, hogy megöleljem. Szorosabban bújtam hozzá, arcomat a
nyaka hajlatába fúrtam. Nem akartam, hogy lássa a zavaromat, amit a cseppnyi tudatlanság váltott ki. Akkor mi most, hogy is vagyunk?
Rövidesen elhúzódtunk, és mintha minden teljesen normális lenne, rámosolyogtam. Zayn visszamosolygott.
Láttam ahogy a tekintetével óvatosan végigmért, majd megszólalt:
- Azt hiszem egy pulcsit is adok kölcsön.
- Nem fázok – értetlenkedtem.
- De, szerintem igen – bizonygatta és otthagyott a fürdőben.
Kicsit furcsálltam a gondolatmenetét, de inkább ráhagytam és bedugtam a zsinór végét a konnektorba. A hajszárító búgó hangja elnyomta a gondolataimat, azonban észrevettem, hogy a fehér felsőm vizes lett a bal mellemnél, így átütött a fehér melltartóm, vékony fekete virágmintával. Mindent megértettem és hajszárítás közben elnevettem magam, miközben az egész hihetetlenül jól esett.
- Ez megfelel? - nyitott be Zayn egy egyszerű, fekete, belebújós Adidas pulcsival.
- Tökéletes – vigyorogtam.
- A lábaddal mi a helyzet? - váltott témát, mielőtt bármit is mondhattam volna.
- Javult – feleltem. - Már nem fáj annyira.
- És be van még dagadva?
- Passz, nem néztem – vontam vállat. Zayn persze kiborult, amiért ennyire nem érdekel a testi épségem, de éppen nem volt időm vele foglalkozni, mert belebotlottam a perverz haverjába. Mi is a neve, Henry?
Leültetett a kád szélére és ugyanúgy ellenőrizte, mint előző nap. Bekente, lecserélte a kötést... Tiszta gondoskodó volt, én pedig időközben meg is szárítottam a hajam.
- Muszáj visszamennem? - kérdeztem fájdalmasan, miközben belemásztam Zayn pulóverébe, ami mégis kellemesen átmelegítette a testem. Plusz Zayn-illata volt.
- Nem akarsz? - nézett kicsit csalódottan.
- Hát izé... Félek a göndör hajú sráctól... - vallottam be. Olyan furcsa volt.
- Harry-től? - nevetett fel kissé. Hmm, majdnem eltaláltam a nevét. Mivel én nem nevettem folytatta. - Jó fej. Kicsit bolond, de szerethető. Van humora is meg minden.
- Meg férfihormonjai – tettem hozzá. Zayn halványan felnevetett és megölelt.
- Amíg én itt vagyok nem kell félned Harry hormonjaitól.
Most már én is elnevettem magam és hagytam, hogy Zayn levezessen a nappaliba.
- Hil, a kutyád megbolondult – közölte Louis.
- Alapból bolond – legyintettem. - Mit csinált?
- Meg akartam simogatni és elfutott – tárta szét a karjait tehetetlenül Harry.
- Említettem már, hogy okos kutyám van? - változtattam meg a nézőpontomat. Louis és Zayn halkan felkuncogott, Harry pedig nem reagált, így inkább nem is hagytam neki. - Merre futott?
- Előszoba – mutatott az ajtó irányába Louis.
Megfordultam és elindultam, nem foglalkozva azzal, hogy valakinek a tekintete rajtam ég. Remélem, hogy csak egy ember volt, Zayn.
Emy a kabátom előtt állt és azt ugatta folyamatosan. Nem értettem, hogy mi baja, aztán megcsörrent a mobilom. Azonnal a zsebembe nyúltam és kivettem. A kijelzőn Patric neve villogott.
- Szia Patric! - szóltam bele mosolyogva, miközben lehajoltam, hogy a karomba vegyem Emy-t, aki a Patric név hallatára rögtön ficánkolni kezdett. Mintha allergiás lenne rá.
- Hil, mi a villám van veled? - hangja kissé ideges volt. - Folyamatosan hívogatlak, üzengetek, de cseszed felvenni. Azt se tudom, hogy jól vagy-e, vagy nem-e kell érted menni egy kórházba a rohadt vihar miatt és... Mi ez a csaholás?
- Csak Emy – feleltem.
- Agrh – morgott fel a vonal másik végén.
- Várj, lepasszolom – mondtam és besiettem a nappaliba. - Zayn, fogd már meg egy percre. Köszi – nyomtam a kezébe a kutyát.
- Zayn? - esett le Patric-nek. - Zayn-nél vagy?
- Igen – feleltem, és nem is figyelve a kérdő tekintettekkel beléptem a konyhába.
- Üdvözlöm – vidámabb lett, nem tudom, hogy Zayn említésétől, vagy azért, hogy biztonságban vagyok.
- Átadom – mosolyogtam. - És te, hogy vészelted át a vihart?
- Brad-nél ragadtam. Tök gáz, a kanapéja tiszta kemény, de csak franciaágya van. Szóval szenvedek. De holnap elvileg már haza tudok menni, ha igaz ami a hírekbe van.
- Igen, elvileg én is – bólogattam.
- Brad puszil – adta át az üdvözletét, közben nagyban hallottam ahogy ordibál a telefonba.
- Én is – nevettem fel. - Akkor majd valamikor összefutunk, de most mennem kell.
- Vár Malik ágya, mi? - szinte láttam magam előtt a kaján vigyort az arcán.
- Idióta – nyomtam ki.
Ahogy visszasétáltam a nappaliba három kérdő szempárral találtam szembe magam. Mintha észre se vettem volna leültem, szorosan Zayn mellé és átvettem tőle Emy-t.
-  Patric üdvözöl – közöltem úgy mellékesen.
- Patric Morgan? - szólalt meg Louis elsőnek, ami kissé meglepett, ugyanis a mondandómat Zayn-nek szántam. Nyilván, hisz ő ismeri egyedül Patric-et.
- Ja – néztem rá furcsán, Emy pedig mocorogni kezdett az ölemben. - Nyugodj már le! - szóltam rá.
- Én is üdvözlöm őt – köhintett Zayn, bér ezt se nagyon értettem, hisz nem tudom neki átadni meg különben is. Láttam, hogy Louis szája beszédre nyílik, azonban Harry gyorsabb volt, és életemben először örültem neki.
- És Hilary, te mivel foglalkozol? - dőlt előre a fotelben Harry és érdeklődő pózt véve fel a térdére könyökölt és fél kezével megtámasztotta az állát.
- Egy helyi könyvesboltban melózok, nem túl érdekes – legyintettem. - Na és te?
- Én bizniszben utazok – felelte sejtelmesen.
- Magyarul olyan cuccokat próbál eladni ami senkinek sem kell – egészítette ki Zayn.
- Azért van akinek kell – védte magát Harry.
- Ugyan már – röhögött fel Louis. - Mégis kinek van szüksége gyümölcsmintás zoknira?
- Az csak egyszer volt, most valami sokkal komolyabbal foglalkozok – mesélte titokzatosan, hogy felkeltse az érdeklődésünket.
- Kesztyű is van hozzá? - játszotta el a  meglepetett Louis.
- Nem, nem kesztyűket. Bár ha akarod tudok szerezni, egy pár csak... - Harry jó (?) üzletember révén rögtön reklámozni kezdte az árut.
- Nem kell kesztyű  - állította le Louis.
- Na mesélj, mi a nagy terméked! - kérte láthatólag komolyan Zayn, de a szeme sarkában összegyűltek a nevetőráncok.
- CD-k – jelentette be büszkén, várva a nagy meglepettségünket.
- CD-k? - Louis-nak most nem kellett tettetnie, mert tényleg meglepődött.
- Bizony – bólogatott mosolyogva Harry.
- Mégis ki vesz ma már CD-t? - fordult hozzánk tanácstalanul. - Csak letöltöd és kész.
- Elég sokan Louis, elég sokan – bizonygatta Harry. - És nem akármilyen CD-k ezek. Legnagyobb százaléka tiszta retró, és vannak baromi jók is.
- Ki hallgat ma retrót? Azért retró, mert retró – ráncolta a homlokát Zayn.
- Öregeknek szállítasz lemezeket vagy mi? - csatlakozott Louis is, Harry-n pedig láttam, hogy egyre lehangoltabb lesz az arca.
- Szerintem érdekes – mosolyogtam rá, és óvatosan megsimítottam a karját. Harry kedvesen visszamosolygott rám, azonban hirtelen érezni kezdtem Zayn perzselő tekintetét a bőrünk találkozásánál, így feltűnően gyorsan húztam el, de senki nem tette szóvá.
- És Hil, te mióta élsz itt? - érdeklődött most irántam Louis.
- Születésem óta – válaszoltam, miközben Emy-t simogattam. - Nem nagyon mozdultam ki, csak amikor elutaztunk pár napra, esetleg egy hétre.
- És, szereted? - kérdezett tovább-
- Azt hiszem igen – bólintottam. - Párszor elvágytam innen, de itt van az egész életem. Talán egyszer elköltöznék, ha egyetemre megyek, de most teljesen jól elvagyok.
- Azt képzelem – mosolyodott el halványan Louis és óvatosan Zayn-re sandított.
- Na és Louis, te hová valósi vagy? - kérdeztem, hogy leplezzem a zavaromat. Miért jövök zavarba Zayn-től, vagy egyáltalán bármihez ami hozzá fűződik?
- Doncaster. Bár Három éves voltam amikor leléptünk... - egy pillanatra elakadt, és köhintett egyet-kettőt. - Bocsánat. Szóval anyámékkal... Londonba mentünk, és ott nőttem fel.
- És milyen volt? - kérdeztem kíváncsian. - Mindig kíváncsi voltam, hogy milyen egy nagyvárosban felnőni.
- Ö... Jó – erőltetett fel egy vigyort, így én úgy döntöttem, hogy nem faggatózok inkább, mert nem tudtam, hogy mi áll a háttérben. Harry kezdett mesélni az ő gyerekkoráról, és bár senki nem kérdezte érdeklődve végighallgattuk.
Miután Harry fél órát mesélt az életéről fáradtan Zayn-re néztem, jelezve, hogy mentsem már ki innen. Három fiúval összezárva, miközben kint nagyba hóvihar van, nem túl vicces.
- Nem vagytok éhesek? - csapta össze a tenyerét Zayn.
- Kezdek – gondolkodott el Harry, és Louis is bólogatni kezdett.
- Akkor mi Hil-lel összedobunk valamit, oké? - állt fel és én is feltápászkodtam.
- Szóval ma sem eszünk – morogta Louis, mire játékosan rácsaptam a fejére.
Ahogy kiértünk a konyhába Zayn rögtön a hűtőben kezdett kotorászni, miközben nagyba magyarázott.
- Ezer bocs Harry-ért, azt hittem Louis megismerésénél lejjebb nem süllyedhetek, erre beállít ez a gyökér is – rázta a fejét.
- Nem volt gáz – nyugtattam meg. - Bár már-már idegesítően sokat beszél, de elviselhető.
- Csajozós típus – mormolta, miközben ellenőrizte, hogy minden hozzávalót kivett-e.
- Nem csípem a göndör pasikat – mondtam egy fokkal halkabb hangon, Zayn mégis meghallotta. Nem tudom, hogy meg kellett-e nyugtatnom, vagy bármi hasonló, de mindenesetre rám mosolygott. - Na, mit csináljak? - kérdeztem fellelkesülve.
- Ülj oda a a pultra és pislogj szépen.
- Miért? - néztem csalódottan.
- Aki összekeveri a cukrot a sóval ne segítsen nekem – nevetett halványan. Kissé elkeseredve ültem fel a pultra, és szép helyett szomorúan pislogtam rá. Ez persze gyorsan fel is tűnt neki, így hozzám lépett. - Megsértődtél? - tűrt hátra egy hajtincset.
- Kicsit – vontam vállat durcásan. Egyébként nem sértődtem meg, inkább örültem. De ezt neki nem muszáj tudnia.
- Jajj – bújt kicsit közelebb az arcával, így az orrhegyeink összeértek. Tenyereit a combomra helyezte és olyan aranyosan nézett rám, amivel bárkit megbékített volna. - Tudod, hogy nem úgy gondoltam.
- Nem is tudom – makacsoltam meg magam.
- Naa – mosolyodott el édesen, majd egy apró csókot nyomott a számra. - Ne haragudj már.
- Még egyszer – kértem suttogva, miközben óvatosan megfogtam az arcát.
- Amennyiszer csak akarod – adta meg a legtökéletesebb választ, majd elmélyítette a következő csókot.
- Az ebéd nem lesz kész magától – toltam el, azonban a világ még mindig forgott velem kissé.
- Csak egy perc – kérlelt behunyt szemmel, és már hajolt is közelebb, én pedig egyből hátra, aminek következtében bevertem a fejem a konyhai szekrénybe. A nagy puffanásra Zayn egyből kinyitotta a szemét, és már nem is érdekelte, hogy épp elhúzódtam a csókjától, mert annyira röhögött.
- Szerinted ez vicces? - túrtam bele a frissen mosott hajamba, oda ahol bevertem.
- Nagyon fáj? - kérdezte, azonban a végét elnevette. - Nem igaz, hogy ilyen szerencsétlen legyél!
- Pedig így van – feleltem szomorúan, keresve a púpot a fejemen, ami eddig még nem alakult ki.
- Mutasd – még mindig az a széles mosoly ült az arcán, ami még idegesíthetett is volna, azonban annyira jól állt neki, hogy kicsit élveztem is. Közben óvatosan magához ölelt, és míg ő a hajamban turkált én a vállára hajtott fejjel szívtam be az illatát. - Nincs semmi baj, nem dagadt be.
- Már immúnis vagyok – morogtam, elhajolva tőle.
- Gyakran vered be a fejed szekrényekbe? - mosolygott, miközben a vágódeszkán szeletelni kezdte a húst.
- Ha te azt tudnád – legyintettem, pedig nem is olyan gyakori nálam ez a baleset. - Mi lesz a kaja?
- Grillezett csirke.
- Zayn, feltűnt, hogy szakad a hó? És, hogy tél van? És különben is – tártam szét a karom.
- Itt a konyhában csinálom. Serpenyőben – magyarázta.
- De az akkor nem is grillezés – gondolkodtam el.
- Hívd aminek akarod – nevetett fel. - A lényeg, hogy gyorsan kész van, és csak sült krumpli kell hozzá.
- Honnan lesz sült krumpli?
- Sütök.
- Krumplit?
- Nem Hil, paradicsomból akarok sült krumplit csinálni – nézett fel rám, teljesen komoly arccal én pedig elnevettem magam.
- Oké, befogtam – ígértem meg.
- Nem kell, szeretem a hangod – mondta, mire kicsit megugrott a szívem. - Még ha hülyeségeket is mondasz.
- Héé! Tökéletesen elrontottad a szép mondatodat.
- Volt egy szép mondatom? - pillantott fel mosolyogva.
- Akad egy-kettő – bólogattam.
- Ezt bóknak vettem – nevetett.
- Én is.
Csendben figyeltem ahogyan teljesen rutinosan mozog a konyhában. Nő létemre mindig is ügyetlen voltam a konyhában, azt hiszem ez sose fog megváltozni, mivel a popcornt is képes vagyok odaégetni.
Jóérzés volt figyelni Zayn-t, én nem csak a konyhai tapasztalatai miatt. Hátán és vállán megfeszültek az izmok, amit fekete pólója kissé kiemelt. Nem volt kigyúrva, de látszott, hogy nem gyenge alkat, a felsője alatt valószínűleg finoman kidolgozott izomzat lapul. Haja  kócosan omlott a homlokába, sötét tincsei között kissé elveszett az egyetlen szőke, amit annyira szerettem. Valahogy karaktert adott az egész arcának, amit az éles állvonala egészített ki.
- Minden oké? - szólalt meg hirtelen.
- Persze – erőltettem magamra egy mosolyt és visszatértem a valóságba.
- Tudom, hogy elképzeltél meztelenül – vigyorgott kajánul.
- Álmodj csak Malik, álmodj csak – bólogattam cinikus hangnemben.
Válasz helyett csak ugyanazzal a sanda mosollyal végignézett rajtam, tetőtől-talpig, majd vissza, amikor leesett.
- Jézusom, menj már! - röhögtem fel és zavartan megfogtam egy alsó szőke tincset és tekergetni kezdtem.
- Édes vagy amikor zavarban vagy – fordult vissza a serpenyőhöz, amiben már sercegett az olaj.
- Te pedig nem vagy édes amikor zavarba hozol! - vágtam rá.
- Akkor mikor vagyok édes? - kérdezett vissza szemtelenül én pedig elakadtam.
- Oké, tényleg hagyjál – vágtam be újra a durcit, mire elnevette magát. - Örülök, hogy ilyen szórakoztató vagyok ma – motyogtam, mire ő csak mosolyogva hümmögött.
Csendben voltunk egészen addig amíg el nem készült az ebéd. Nem kínos csend volt. Sokkal inkább olyan elgondolkodó. Mégis mit művelünk mi? Csókolózunk amikor senki nem látja, közbe a tudtára adjuk mindenkinek, hogy itt bizony alakul valami. Tulajdonképpen örülnék is neki. Két hónap gyorsan elrepült, nagyon gyorsan. Ennyi idő elég megismerni valakit, hogy valami komoly is legyen? Ismerem én eléggé ahhoz, hogy belekezdjek?
Igazából sose variáltam ennyit egy kapcsolaton. Volt a nyári futó románcom, valamint a meleg srác, akit inkább letagadok, pedig vagy fél évig jártunk. Nyilván, hogyha többet foglalkozok vele előtte akkor előbb rájövök a dologra és bele sem kezdek. De később már annyira elvakított a rózsaszín köd, ami sokkal inkább rajongás volt, mint szerelem, hogy észre sem vettem, hogy több időt tölt a ruhaboltokban, mint én.
De Zayn más. Hogyha végre valami komolyba akarok belevágni akkor biztosra kell mennem. Mi van, ha csak a helyzet miatt viselkedtünk így egymással? Talán ha elmegy a vihar akkor az egész tűz is elalszik ami most kilobbant? Talán nem fogok úgy perzselni, ha hozzámér, talán akkor már nem akar csak úgy, spontán megcsókolni? Egyáltalán ő mit akar tőlem?
Ebéd közben minden kételyem feloldódott, részben azért mert Zayn szorosan mellettem ült, és Harry-nek körülbelül azt sem hagyta, hogy rám nézzen, amikor pedig átnyújtottam neki a sót és összeért az ujjunk hegye, szinte kiégette a kezünkből a sószórót a tekintetével. Ahogy végeztünk elvállaltam a mosogatást, a fiúk pedig szépen leléptek, nehogy segíteni kelljen. Tipikus.
Amikor a nappaliba léptem, meglepődve vettem észre, hogy csak Harry és Louis van ott, és legbelül egy kicsit kétségbe is estem.
- Felment a szobájába – nyugtatott meg Louis egy halvány mosollyal a szája szélén.
- Ja jó. Akkor én izé... Megyek utána – nyögtem ki. Mindketten mosolyogva nyugtázták, és valami furcsa dolog volt a tekintetükben, amit a pasiknál sose tudtam hova tenni, és itt nemcsak a perverzitásra értettem. Habár nekik abból is volt elég.
- Ha kéne óvszer nálam mindig van, szóljatok nyugodtan – kiáltott utánam Harry, amikor már a lépcsőn jártam. Úgy tettem mintha meg sem hallottam volna.
Óvatosan benéztem Zayn szobájába, ő pedig az ágyon fekve a gitárját állítgatta, nekem pedig rögtön nagyot dobbant a szívem. Nagyon szeretem a hangszert, Zayn kezében pedig olyan tökéletesen állt.
- Veled meg mi van? - nézett rám kissé ijedten.
- Mi? Miért? - estem kétségbe, miközben a hátammal benyomtam az ajtót.
- Teljesen vörös az arcod – méregetett furcsán.
- Rühellem a haverjaidat – sziszegtem lehunyt szemekkel.
- Harry volt mi? - kérdezte, enyhe éllel a hangjában. Jól tudta a választ.
- Ja nem, semmi olyan – keltem rögtön a védelmébe, miközben hozzásétáltam és leültem mellé az ágyra. - Igazából már rég meg kellett volna szoknom az ilyeneket, tele vagyok fiúhaverokkal.
- Harry szerintem túltesz rajtuk – jegyezte meg.
- Jajj, ne bántsd már – bokszoltam bele finoman a vállába. - Inkább játssz nekem valamit – utaltam a kezében lévő gitárra.
- Mit? - kérdezte finoman végighúzva az ujjait a húrokon.
- Amit szeretnél – vontam vállat, majd megragadtam a pulóverem alját és kibújtam belőle, mert kezdett melegem lenni.
- Hmm... Rendben. - Végre visszatért a játékos mosolya, majd egy két próbaakkord után belekezdett.
Szinte azonnal felismertem. Hurts – Only You. (https://www.youtube.com/watch?v=KrRZ61EKDgk) Nagyon szerettem a számot, attól pedig teljesen elaléltam, hogy Zayn énekelt is. Olyan szép hangja volt, hogy bármeddig elhallgattam volna, az pedig, hogy végig a szemembe nézve énekelt csak még jobban boldogsággal töltötte el a szívemet, és úgy vigyorogtam, mint egy kisgyerek, elrejteni se tudtam, pedig erősen próbálkoztam vele.
„Because only you can set me free.”
 És akkor még nem is tudtam, hogy milyen nagy jelentősége van ennek a mondatnak.

09. A hívatlan vendég

Sziasztok! :) Meg is hoztam az új részt, remélem meg lesztek vele elégedve. Nem szeretnék sokat árulkodni, megteszik azt helyettem a szereplők is. :) Nagyon köszönöm, hogy már 43 rendszeres olvasója van a blognak, valamint a rengeteg kommentért is hihetetlen hálás vagyok! Fantasztikusak vagytok! :)
Jó olvasást, kitartást a jövőhéthez! :)
xoxo, Kikiih <33

Ajkai eltávolodtak az enyémtől, lélegzetvételünk kicsit szaporábbra váltott, engem pedig teljesen

megbabonázott, továbbra is a hatása alatt voltam.
- Na, még mindig félsz? - kérdezte szemtelenül szép mosollyal én pedig kissé felnevetettem és még jobban hozzábújtam. Lábujjhegyre pipiskedtem és most én csókoltam meg őt, azonban ismét ő mélyítette el.
Fogalmam sincs, hogy mennyit állhattunk ott. Nem is érdekelt, rajta kívül semmi semmi tudott megzavarni, akár az ablak is betörhetett volna ami előtt álltunk. Néha-néha szakadtunk szét, csak azért, hogy levegőhöz is jussunk.
Nem tudtam, hogy ez mihez fog vezetni, mi lesz ezek után. Csak éltem a percnek és minden felelősség nélkül jól éreztem magam. Élveztem. Boldog voltam.
- Nem ülünk vissza? - lihegtem kissé, ő pedig hasonlóan gyorsan mozgó mellkassal bólintott.
Először tényleg leültünk. Szorosan egymás mellé. De aztán néhány percen belül már mocorogtunk és eldöntöttük, hogy elfekszünk. Először Zayn, majd én bedőltem elé, ő pedig átkarolt. Mintha teljesen ösztönös lett a mozdulat, talán megérezte, hogy kissé összeugrott a testem a TV-ben mutatottaktól.
- Jól vagy? - kérdezte, kissé előrehajolva.
- Igazából egy kicsit fázok – sandítottam hátra, de a szám szélében ott volt egy mosoly. Zayn szorosabbra fonta a karjait körülöttem és közelebb vont magához.
- Jobb? - Hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Azt hiszem – mondtam visszafojtott nevetéssel, Zayn pedig adott egy puszit az arcomra.
Kapcsolgattuk a TV-t, de mivel semmi értékelhetőt nem találtunk ezért megálltunk egy kereskedelmi csatornánál, lenémítottuk és beszélgettünk. Csak úgy, a semmiről egészen a komoly témákig, hülyülésen át. Ezt annyira szerettem. Csak úgy kettesben, bármiről elbeszélgettünk, bármit meg tudtunk vitatni, ami számomra nagyon fontos volt.
- Nem vagy álmos? - pislogott nagyokat.
- De – feleltem, talán kicsit gyorsan is. - Hosszú napom volt...
- Menjünk fel – tanácsolta, majd feltápászkodtam a kanapéról, ami után rögtön éles fájdalom nyílalt a bokámba, amitől automatikusan megkapaszkodtam a hozzám legközelebb lévő pontban, ami pont Zayn volt.
- Nem mozgattad és beduzzadt, mi? - vette észre azonnal a problémát.
- Lehetséges – mosolyogtam rá kissé hamisan, amivel azt akartam bizonyítani, hogy jól vagyok. - Nem vészes.
- Azért állt görcsbe az arcod? - vonta fel a szemöldökét.
- Héé! - sértődtem meg azonnal, Zayn pedig csak elnevette magát.
Egy laza mozdulattal a karjaiba kapott, olyan hirtelen, hogy rendesen meglepett. A derekamnál tartott az egyik kezével, a másikat a térdhajlatomba akasztotta be.
- Csak egy kicsit be van dagadva a lábam, nem ájultam el – próbáltam lazán kezelni a helyzetet, leplezve a zavaromat.
- Akár fel is sétálhatsz felőlem – mondta, a tekintetem pedig akaratlanul is a gonosz lépcsőfokokra terelődött, akik nevettek rajtam. Oké, azt már csak én képzeltem be magamnak, de tényleg nevetségesnek éreztem magam a bicegő járásommal. Válasz helyett inkább csak vigyorogva átkaroltam Zayn nyakát, aki felnevetett.
Így vitt fel az emeletre, ahol egyenesen a szobájában tett le, pontosabban az ágyán. Zayn a szélére ülve a kezébe vette a lábamat, letekerte róla a kötést jobban szemügyre vette.
- Aú! - kiáltottam fel, amikor egy fájdalmas pontot érintett meg.
- Ez rendesen be van dagadva – állapította meg.
- De jó – sóhajtottam, enyhe iróniával a hangomban.
- Hozok rá jeget – tápászkodott fel. - Elleszel egyedül?
- Éppen egy szökést tervezgetek az ablakon át, és esetleg még egy hóembert is felépítek a távozásom előtt, úgyis olyan szépen szállingózik a hó – feleltem a saját stílusomban.
- A hóangyal elmarad? - röhögött fel.
- Az már nem fér bele – húztam el a számat.
Zayn mosolyogva rázva a fejét kilépett a szobából, én pedig a láncomhoz kaptam. Amióta megkaptam tőle egyszer se vettem le, amit szerintem ő is észrevett, mert mindig mosolyog a könyvesboltban amikor meglátja. Valahogy jól esik birizgálni, ha zavarban vagyok, mindig odakapok és mindig eszembe jut róla, akárhányszor csak a tükörbe nézet.
Ott ültem sajgó lábbal, egyedül, kint tombolt a hóvihar, de nem tartottam már semmitől, mert tudtam, hogy pár pillanat múlva visszajön. A pillangós medálomat markolászva feltűnt, hogy folyamatosan vigyorgok, és folyamatosan bizsereg a testem. Azt hiszem a boldogságtól. Igen, az voltam. Boldog.

Zayn szemszöge:

Hilary (számomra) apró teste egész éjszaka a karjaimban volt, ölelésem védelmezően hatott a rá, ami bennem még több büszkeséget keltett. Még az sem zavart, hogy néha ki kellett söpörnöm a haját az arcomból, vagy kicsit mocorgott. Bőven megérte.
Reggel azonban nem várt meglepetésre ébredtünk, ugyanis valaki az ágyunk előtt állt, és addig öklendezett, amíg észre nem vettük. Illetve szerintem először csak apró kis köhintések voltak, majd köhögés, majd szamár köhögés, utána jöhet a fuldoklás és lehet, hogyha erre nem ébredünk fel még egy epilepsziás rohamot is lenyomott volna.
Mondani sem kell, hogy Louis volt az.
- Szia Louis! - köszönt neki Hilary mosolyogva.
- Reggelt! - biccentett Lou hűvösebben.
- Ember, miért nem hagysz minket aludni? - nyöszörögtem álmosan.
- Magányos voltam – vont vállat, majd egy angyalinak szánt vigyort is magára varázsolt. Az én válaszol ennél cifrább volt, és nem is igazán mosolyogtam.
A zaklatónk távozott, mi pedig még néhány percig csendben feküdtünk egymás mellett. Louis már megint alakított, és mindig egyre kínosabb helyzetekbe hoz Hil előtt, amit már kezdek unni.
- Hány óra? - pislogott rám. Hosszú fekete haja kissé kócosan omlott a vállára, az aljában lévő szőke tincsek már nem voltak olyan rendezettek, mint általában. Szeméből próbálta kidörzsölni az álmosságot, nem sok sikerrel.
- Fél tizenegy múlt – sandítottam az éjjeliszekrényemen lévő órára.
- Akkor ma már nem megyek be dolgozni – állapította meg.
- Nem lesz belőle gáz?
- Dehogyis – legyintett. - Jennette már tíz éves korom óta ismer, és megérti, hogy hóvihar volt, elkeveredtek, kiment a bokám. Ilyenkor az emberek eleve nem járnak nagyon könyvesboltba.
- Még mindig havazik – néztem ki az ablakon. - Sőt szakad, továbbra is.
- Akkor Louis, hogy került haza? - ráncolta a szemöldökét.
- Kérdezzük meg – vontam meg a vállam, mire mindketten felpattantunk és elindultunk.
Úgy gondoltam, hogy a szobájától inkább megkímélem Hilary-t, és egyből a konyhába mentünk, ahonnan már árulkodott a friss kávé illata.
Louis a kávéfőzőt nézte meredten és próbált nem tudomást venni a mellette csaholó és ugráló Emy-ről. Louis-ból csak úgy sütött az idegesség, amit a kis kuyta nem igazán vélt felfedezni, különösen mivel ő volt az okozója. Talán még élvezte is.
- Látom jól összehaverkodtatok – paskoltam meg a vállát vigyorogva, Louis pedig úgy nézett rám, mint aki mindjárt kinyír.
- Ugye nem bántott? - vette fel rögtön Hilary. - Igazából csak éhes. Vagy játszani akar. Vagy éhesen akar játszani – gondolkodott el.
Louis szólásra nyitotta a száját, de pusztán egy nézéssel jeleztem neki, ha bármi olyat mond, én fogom kinyírni őt.
- Dehogy – mosolygott kedvesen. - Csak kicsit fáradt vagyok. Három órás kocsikázás a másik városból a szakadóhóban ide, teljesen szétfagyva, mert a fűtés bekrepált. De, mint látjátok sikeresen itt vagyok, és én főzök kávét saját magamnak, mint már mondtam teljesen szétfagyva, hisz körülbelül tíz perce érkeztem meg.
- Megcsinálom a kávét és a reggelit, Zayn te pedig hozz neki pulcsit és takarót! - sajnálta meg rögtön Hil.
- Az jól esne, köszönöm – mosolyodott el Louis, azt hiszem ma először őszintén.
Hilary nekiállt rántottát csinálni, én pedig kerítettem Lou-nak meleg dolgokat, valamint Emy-nek valami reggelit. Mivel nincsen kutyánk, így kutyakaja se volt nálunk, így felvágottat adtam neki, meg maradék grillhúst, amit Hilary megengedett. Kiadós reggelit kapott, mit ne mondjak.
- Segítsek valamit? - kérdeztem Hilary-től, miközben megsimítottam a derekát.
- Nem kell – mosolygott rám, majd miközben a serpenyőben kapirgálta a tojást, a vállamra hajtotta fejem. Egy puszit nyomtam a még mindig kissé kócos hajába, azonban Louis-nak ismét köhögőrohama lett.
- Lehet megfáztál nem? - fordultam hátra kissé éles tekintettel. - Ne főzzek neked mézes teát?
- Nekem a kávém is tökéletesen megfelel, amit még mindig nem adtatok ide – bökött ki a három réteg takaró alól.
Kiszedtem a bögréjét a szárítóból, majd kissé indulatosan töltöttem ki a sötét italt, ami kissé ki is fröccsent. Louis kezébe nyomtam, aki tökéletesen kiélvezte azt, hogy eljátszotta a kiszolgáltatottat, és mindent megcsinálunk helyette. Persze, sajnálom biztosan szar napja volt, de a barátja vagyok és nem a cselédje. Egy kérlek szót nem olyan nehéz kinyögni.
- Louis, tegyek még valamit a rántottádra? - vette a kezébe Hilary Lou tányérját.
- Majd én megoldom, köszönöm – mosolygott rá, majd kinyújtotta a kezét és elvette, a villával együtt.
- Zayn? - fordult felém. Mosolyogva inkább nem kértem semmit és leültem Louis-val szembe, Hilary pedig mellém.
A villámmal leszakítottam egy darabot a többiből, majd a számba helyeztem, azonban akkor megláttam Louis, több mint érdekes arckifejezésért. Az egyik pillanatban még nem tudtam, hogy mi történhetett, a következőben azonban az ízlelőbimbóim működésbe léptek. Mivel nem akartam megbántani Hilary-t, gyorsan lenyeltem a falatot, majd Louis példáját követve beleittam a kávémba.
- Te jó ég – ejtette el Hil a villáját. - Ez borzalmas – nyúlt ő is a bögréért.
- Mit tettél te ebbe? Olyan édes vagy nem is tudom – agyalt Louis.
- Semmit. Tojás, olaj só... - gondolkodott.
- Honnan vetted el a sót? - néztem rá.
- A szekrényből.
- Jobb vagy bal oldal? - kérdezte Lou, de közben fájdalmasan pillantott felém. Mindhárman tudtuk a választ.
- Bal – mondta ki Hilary.
- Az a cukor – bólintottunk egyszerre Louis-val.
- Na ezért nem főzök soha – tárta szét a karját, mire elnevettük magunkat.
- Csinálok szendvicset – álltam fel és összeszedtem a tányérokat.
- Azért próbálkozásnak nem volt rossz – vigasztalta Louis.
- Kösz – röhögött Hil. - De elpazaroltam négy tojást.
- Veszünk másikat – legyintett Lou. Hilary kissé megkönnyebbülten elmosolyodott, de Louis hozzátette: - A te pénzedből.
Hilary elkerekedett szemekkel felnevetett, majd elkezdték egymás vérét szívni, teljesen haveri alapon. Az ő kapcsolatuk teljesen hullámzó, illetve Hilary mindig kedves vele, Louis azonban egyszer jó fej, egyszer bunkó. Kissé vegyes érzelmeket táplál a lány iránt.
Miután megettük a reggelink második felvonását mind a négyen áttelepültünk a nappaliba. Louis, Hilary, Emy és én. Míg a lakótársam és Hil a TV-n veszekedtek, mert Louis Simpson családot akart nézni, Hilary pedig Spongyabobot. Kissé furcsán néztem rájuk, mert ez legyen valakiknek a legnagyobb veszekedésük. Bár ha valaki ezen képes összeveszni, akkor minden máson is. Nem mindegy? Animáció, animáció.
Amíg a kép ide-oda ugrált én előszedtek a laptopom és kanapé szélére húzódva csekkoltam az időjárás jelentést. Még a mai napra vörös riasztást rendeltek el, hatalmas viharokkal, ami azt jelenti, hogy minden valószínűség szerint Hilary még marad egy darabig. Önző módon én nagyon is örültem ennek.
- Hah! Nyertem! - kiáltott fel boldogan Louis. - Vége a Spongyabobnak!
- Francba – fonta keresztbe maga előtt a karját Hilary, és mindketten enyhén gyerekesen viselkedtek. Míg Hilary megmosolyogtatott, Louis inkább megszégyenített.
Hilary néhány másodpercig bámulta a számomra teljesen értelmetlen sorozatot, majd világoskék szemeivel rám nézett. Rámosolyogtam, ő pedig vissza. Semmi smink nem volt rajta, haja még mindig kócos volt, de még így is gyönyörű volt, ahogyan mosolygás közben az arcán kér apró gödröcske jelent meg. Dekoltált felsőjétől tökéletesen látszott a nyaklánc, amit még én adtam neki, amióta megkapta mindig látom rajta.
- A mai napra még mindig vörös riasztás van – közöltem, és figyeltem az arcán a reakciókat. Száját elhúzta, azonban a szeme mintha egy kicsit világosabbá vált volna.
- Őrület ez a vihar – rázta meg a fejét és lopva kinézett az ablakon. - Akkor maradhatok még?
- Nyilván majd kiküldelek a viharba – nevettem fel, és szerencsére Hilary nem hallotta meg Louis dünnyögését, mert boldogan pislogott felém. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem hallotta.
- Akkor ha már így rajtatok ragadtam, elmehetnék tusolni? - kérdezte. - Már nagyon jól esne.
- Csak nyugodtan – mosolyogtam rá, tiszta aranyos volt, hogy minden egyértelmű dolgot megkérdezett, amire úgyse tudtam volna nemet mondani.
Félreraktam a laptopom, és felkísértem, hogy adjak neki tiszta törülközőt, meg elmondjam, hogy mit merre talál, ha esetleg elakadna, vagy ilyesmi.
- Te meg hova mész? - nézett rám Louis. - Nem hülye, tudja, hogy kell használni a szappant.
Válasz helyett csak megdobtam egy párnával.
Felkísértem Hilary-t, aki csak mosolygott Louis megjegyzésén. Biztosított róla, hogy tudja használni a szappant, így egyedül hagytam. Pedig szívesen megtanítottam volna neki.
Ahogy leértem azt láttam, hogy a laptopomon meg van nyitva a szövegszerkesztőm és a legnagyobb betűtípussal rá van írva: IDIÓTA!
- Neked meg mi bajod? - néztem rá szemöldök ráncolva.
- Neked mi bajod?! - kiáltott rám. - Mit keres nálunk? Miért aludt az ágyadban?
- Ő is belekeveredett a viharba – közöltem. - Hozzám jött. Nem tűnt fel, hogy fáj a lába?
- Gondolom te meggyógyítottad – nevetett cinikusan.
- Louis, ne legyél már ilyen önző!
- Én? Önző? - mutatott saját magára. - Itt az egyetlen önző ember te vagy! Mond még neked valamit az a név, hogy Cassy?
- Louis – gyengültem el a név hallatára, és nagyon nem akartam belefolyni ebbe a vitába, mert a neve hallatára összeszorult a gyomrom. - Ne! – kérleltem halkan.
- De! - szólt sokkal erényesebben, mint szerettem volna. -  Emlékszel még rá? A fekete hajára, barna szemére? Ahogy nevetett? A mosolyára? Fel tudod eleveníteni még a hangját?
- Persze, hogy igen! - kiáltottam. - Hogy ne tudnám?!
- És azt tudod még, hogy miatta vagy itt?! Emlékszel?!
- Emlékszem! - tártam szét a karom. - De még mindig nem értem az összefüggést.
- Zayn, a legjobb barátod vagyok – gyengült el kissé. - Kis srác korunk óta ismerjük egymást, ismertem a húgodat is. Eljöttem ebbe a tetves városba, miatta, miattad! Mindent elterveztünk! Neked nem az lenne a dolgod, hogy belehabarodj egy Hilary-be, hanem... - A következő pillanatban a csengő élesen süvített Louis szavai közé. Kérdőn néztünk az ajtóra, majd össze. - Vendéget várunk? - kérdezte értetlenül.
- Én nem tudok róla – néztem furcsán az ajtóra.
Esetlenül odasétáltunk az ajtóhoz, majd megragadtam a kilincset, miközben a vendégünk továbbra is a csengőt nyomkodta.
Elkerekedett szemekkel néztünk az ajtóban álló Harry-re, akinek az ujjai még mindig a fehér gombon voltak.
- Sziasztok! - csillantak fel a zöld szemei, ahogy meglátott minket. - Engedjetek már be, szarrá fagyok!
Arrébb álltunk az ajtóból, miközben még mindig sokkolva néztük a göndör hajú srácot, aki éppen a havat rázta ki a fejéből. Vagyis azt hitte, hogy ki fogja rázni, de helyette csak lefröcskölt minket, mint egy kutya.
- Te mi a fenét keresel itt? - pislogott Louis, míg én becsuktam az ajtót.
- Épp átutazóban vagyok, de itt rekedtem a motelban a vihar miatt – mesélte. - Aztán leesett az este, hogy ti ide költöztetek. Ne tudjátok meg, hogy hány ajtót csaptak rám, mire idetaláltam.
- Miért nem hívtál fel? - néztem rá furcsán, és még mindig nem fogtam fel, hogy Londonból, hogy került pont ide.
- Elázott a telefonom, beleejtettem egy hókupacba és mire kihalásztam már mindenhonnan folyt belőle a víz – vette le a kabátját és felakasztotta a fogasra, majd a cipőjéből is kibújt. - Kaphatok egy teát vagy ilyesmit?
- Persze – mondtam rögtön, és kissé el is szégyelltem magam, amiért nem jutott eszembe rögtön. Hozzám mindenki átfagyva érkezik mostanában.
Amíg én teát főztem Harry a nagy sztoriját mesélte, hogy miképp került Roseland-re. Megint valamit üzletel, szokása szerint. Már meg sem lepődök. Nem is igazán foglalkoztam vele, egészen addig amíg meg nem hallottam egy hangot az ajtó irányából.
- Zayn? Ó... - Hilary kissé megilletődve nézett Harry-re, gondolom nem igazán tudta hova rakni a hirtelen megjelent Harry-t. Pechemre Hilary éppen, talán az egyik legdögösebb látványát nyújtotta, vizes haját úgy ahogy volt átdobta a válla felett, amitől a jobb oldalán kissé vizes lett az atlétája, és átütött a fehér melltartója. Visszavette az én szürke melegítőnadrágomat is, amiben ugyanúgy kiemelkedett a formás alakja.
- Hello, Harry Styles vagyok – lépett oda Harry rögtön, felvéve a csajozós mosolyát.
- Hilary Evans – rázta meg Hil kissé esetlenül a kezét.
- Örülök, hogy találkoztunk – vigyorgott folyamatosan Harry.
- Ránézel meghalsz – közöltem hűvösen, végig se gondolva. Megkönnyebbülésemre Hilary szélesen mosolyogva nézett rám, így érezhetővé vált, hogy bóknak vette és nem hitte azt, hogy egy – na jó, több – csók után máris birtoklási mániám lett.
- Upsz, nem is tudtam, hogy izé... Neked barátnőd van – hebegett Harry.
- Nincs is – vigyorogtam.
- De majd lesz – morogta Louis a körmeit bámulva.
- Igazából én csak nem találom a hajszárítót – nevetett fel Hilary kissé esetlenül. Egy hajszárítóért jött, de egy Harry pottyant az ölébe.
- Megszárítom én neked – ajánlotta fel Harry, mire én rácsaptam a tarkójára miközben elhaladtam mellette.
- Bocs, tegnap elpakoltam – karoltam át Hil vállát, mintha a szituáció teljesen szokványos lenne.
- Neked van normális haverod? - kérdezte felfelé lépkedve a lépcsőn. Elég rossz volt látni, hogy még mindig sántít, de nem akartam nagyon aggodalmaskodó lenni azzal, hogy folyton kérdezősködöm, hogy fáj-e neki.
- Nem nagyon – feleltem a kérdésére felnevetve.
- Sejtettem – mosolygott rám, majd beértünk a fürdőbe, én pedig odaadtam neki a hajszárítót, amit most a lenti szekrénybe tettem. - Zayn? - szólt, míg én már mentem volna ki, hogy nyugodtan szárítkozzon.
- Igen? - fordultam vissza?
- Ma még nem is voltunk kettesben úgy igazán... És ahogy a haverjaidat elnézem nem is leszünk. Szóval... - azzal a lendülettel átkarolta a nyakam és megcsókolt.
Kicsit meglepett, de gyorsan reagáltam és visszacsókoltam. Szerettem a határozott lányokat, Hilary pedig pont ilyen volt. Megszerzi amit szeretne, anélkül hogy túl rámenős lenne. Nagyon remélem, hogy engem tényleg meg akar szerezni és nem foglalkozok Louis hülye elméleteivel. Tudom én, hogy mit akarok, és, hogy mit hogyan akarok. Márpedig Hilary-t igenis akarom.