09. A hívatlan vendég

Sziasztok! :) Meg is hoztam az új részt, remélem meg lesztek vele elégedve. Nem szeretnék sokat árulkodni, megteszik azt helyettem a szereplők is. :) Nagyon köszönöm, hogy már 43 rendszeres olvasója van a blognak, valamint a rengeteg kommentért is hihetetlen hálás vagyok! Fantasztikusak vagytok! :)
Jó olvasást, kitartást a jövőhéthez! :)
xoxo, Kikiih <33

Ajkai eltávolodtak az enyémtől, lélegzetvételünk kicsit szaporábbra váltott, engem pedig teljesen

megbabonázott, továbbra is a hatása alatt voltam.
- Na, még mindig félsz? - kérdezte szemtelenül szép mosollyal én pedig kissé felnevetettem és még jobban hozzábújtam. Lábujjhegyre pipiskedtem és most én csókoltam meg őt, azonban ismét ő mélyítette el.
Fogalmam sincs, hogy mennyit állhattunk ott. Nem is érdekelt, rajta kívül semmi semmi tudott megzavarni, akár az ablak is betörhetett volna ami előtt álltunk. Néha-néha szakadtunk szét, csak azért, hogy levegőhöz is jussunk.
Nem tudtam, hogy ez mihez fog vezetni, mi lesz ezek után. Csak éltem a percnek és minden felelősség nélkül jól éreztem magam. Élveztem. Boldog voltam.
- Nem ülünk vissza? - lihegtem kissé, ő pedig hasonlóan gyorsan mozgó mellkassal bólintott.
Először tényleg leültünk. Szorosan egymás mellé. De aztán néhány percen belül már mocorogtunk és eldöntöttük, hogy elfekszünk. Először Zayn, majd én bedőltem elé, ő pedig átkarolt. Mintha teljesen ösztönös lett a mozdulat, talán megérezte, hogy kissé összeugrott a testem a TV-ben mutatottaktól.
- Jól vagy? - kérdezte, kissé előrehajolva.
- Igazából egy kicsit fázok – sandítottam hátra, de a szám szélében ott volt egy mosoly. Zayn szorosabbra fonta a karjait körülöttem és közelebb vont magához.
- Jobb? - Hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Azt hiszem – mondtam visszafojtott nevetéssel, Zayn pedig adott egy puszit az arcomra.
Kapcsolgattuk a TV-t, de mivel semmi értékelhetőt nem találtunk ezért megálltunk egy kereskedelmi csatornánál, lenémítottuk és beszélgettünk. Csak úgy, a semmiről egészen a komoly témákig, hülyülésen át. Ezt annyira szerettem. Csak úgy kettesben, bármiről elbeszélgettünk, bármit meg tudtunk vitatni, ami számomra nagyon fontos volt.
- Nem vagy álmos? - pislogott nagyokat.
- De – feleltem, talán kicsit gyorsan is. - Hosszú napom volt...
- Menjünk fel – tanácsolta, majd feltápászkodtam a kanapéról, ami után rögtön éles fájdalom nyílalt a bokámba, amitől automatikusan megkapaszkodtam a hozzám legközelebb lévő pontban, ami pont Zayn volt.
- Nem mozgattad és beduzzadt, mi? - vette észre azonnal a problémát.
- Lehetséges – mosolyogtam rá kissé hamisan, amivel azt akartam bizonyítani, hogy jól vagyok. - Nem vészes.
- Azért állt görcsbe az arcod? - vonta fel a szemöldökét.
- Héé! - sértődtem meg azonnal, Zayn pedig csak elnevette magát.
Egy laza mozdulattal a karjaiba kapott, olyan hirtelen, hogy rendesen meglepett. A derekamnál tartott az egyik kezével, a másikat a térdhajlatomba akasztotta be.
- Csak egy kicsit be van dagadva a lábam, nem ájultam el – próbáltam lazán kezelni a helyzetet, leplezve a zavaromat.
- Akár fel is sétálhatsz felőlem – mondta, a tekintetem pedig akaratlanul is a gonosz lépcsőfokokra terelődött, akik nevettek rajtam. Oké, azt már csak én képzeltem be magamnak, de tényleg nevetségesnek éreztem magam a bicegő járásommal. Válasz helyett inkább csak vigyorogva átkaroltam Zayn nyakát, aki felnevetett.
Így vitt fel az emeletre, ahol egyenesen a szobájában tett le, pontosabban az ágyán. Zayn a szélére ülve a kezébe vette a lábamat, letekerte róla a kötést jobban szemügyre vette.
- Aú! - kiáltottam fel, amikor egy fájdalmas pontot érintett meg.
- Ez rendesen be van dagadva – állapította meg.
- De jó – sóhajtottam, enyhe iróniával a hangomban.
- Hozok rá jeget – tápászkodott fel. - Elleszel egyedül?
- Éppen egy szökést tervezgetek az ablakon át, és esetleg még egy hóembert is felépítek a távozásom előtt, úgyis olyan szépen szállingózik a hó – feleltem a saját stílusomban.
- A hóangyal elmarad? - röhögött fel.
- Az már nem fér bele – húztam el a számat.
Zayn mosolyogva rázva a fejét kilépett a szobából, én pedig a láncomhoz kaptam. Amióta megkaptam tőle egyszer se vettem le, amit szerintem ő is észrevett, mert mindig mosolyog a könyvesboltban amikor meglátja. Valahogy jól esik birizgálni, ha zavarban vagyok, mindig odakapok és mindig eszembe jut róla, akárhányszor csak a tükörbe nézet.
Ott ültem sajgó lábbal, egyedül, kint tombolt a hóvihar, de nem tartottam már semmitől, mert tudtam, hogy pár pillanat múlva visszajön. A pillangós medálomat markolászva feltűnt, hogy folyamatosan vigyorgok, és folyamatosan bizsereg a testem. Azt hiszem a boldogságtól. Igen, az voltam. Boldog.

Zayn szemszöge:

Hilary (számomra) apró teste egész éjszaka a karjaimban volt, ölelésem védelmezően hatott a rá, ami bennem még több büszkeséget keltett. Még az sem zavart, hogy néha ki kellett söpörnöm a haját az arcomból, vagy kicsit mocorgott. Bőven megérte.
Reggel azonban nem várt meglepetésre ébredtünk, ugyanis valaki az ágyunk előtt állt, és addig öklendezett, amíg észre nem vettük. Illetve szerintem először csak apró kis köhintések voltak, majd köhögés, majd szamár köhögés, utána jöhet a fuldoklás és lehet, hogyha erre nem ébredünk fel még egy epilepsziás rohamot is lenyomott volna.
Mondani sem kell, hogy Louis volt az.
- Szia Louis! - köszönt neki Hilary mosolyogva.
- Reggelt! - biccentett Lou hűvösebben.
- Ember, miért nem hagysz minket aludni? - nyöszörögtem álmosan.
- Magányos voltam – vont vállat, majd egy angyalinak szánt vigyort is magára varázsolt. Az én válaszol ennél cifrább volt, és nem is igazán mosolyogtam.
A zaklatónk távozott, mi pedig még néhány percig csendben feküdtünk egymás mellett. Louis már megint alakított, és mindig egyre kínosabb helyzetekbe hoz Hil előtt, amit már kezdek unni.
- Hány óra? - pislogott rám. Hosszú fekete haja kissé kócosan omlott a vállára, az aljában lévő szőke tincsek már nem voltak olyan rendezettek, mint általában. Szeméből próbálta kidörzsölni az álmosságot, nem sok sikerrel.
- Fél tizenegy múlt – sandítottam az éjjeliszekrényemen lévő órára.
- Akkor ma már nem megyek be dolgozni – állapította meg.
- Nem lesz belőle gáz?
- Dehogyis – legyintett. - Jennette már tíz éves korom óta ismer, és megérti, hogy hóvihar volt, elkeveredtek, kiment a bokám. Ilyenkor az emberek eleve nem járnak nagyon könyvesboltba.
- Még mindig havazik – néztem ki az ablakon. - Sőt szakad, továbbra is.
- Akkor Louis, hogy került haza? - ráncolta a szemöldökét.
- Kérdezzük meg – vontam meg a vállam, mire mindketten felpattantunk és elindultunk.
Úgy gondoltam, hogy a szobájától inkább megkímélem Hilary-t, és egyből a konyhába mentünk, ahonnan már árulkodott a friss kávé illata.
Louis a kávéfőzőt nézte meredten és próbált nem tudomást venni a mellette csaholó és ugráló Emy-ről. Louis-ból csak úgy sütött az idegesség, amit a kis kuyta nem igazán vélt felfedezni, különösen mivel ő volt az okozója. Talán még élvezte is.
- Látom jól összehaverkodtatok – paskoltam meg a vállát vigyorogva, Louis pedig úgy nézett rám, mint aki mindjárt kinyír.
- Ugye nem bántott? - vette fel rögtön Hilary. - Igazából csak éhes. Vagy játszani akar. Vagy éhesen akar játszani – gondolkodott el.
Louis szólásra nyitotta a száját, de pusztán egy nézéssel jeleztem neki, ha bármi olyat mond, én fogom kinyírni őt.
- Dehogy – mosolygott kedvesen. - Csak kicsit fáradt vagyok. Három órás kocsikázás a másik városból a szakadóhóban ide, teljesen szétfagyva, mert a fűtés bekrepált. De, mint látjátok sikeresen itt vagyok, és én főzök kávét saját magamnak, mint már mondtam teljesen szétfagyva, hisz körülbelül tíz perce érkeztem meg.
- Megcsinálom a kávét és a reggelit, Zayn te pedig hozz neki pulcsit és takarót! - sajnálta meg rögtön Hil.
- Az jól esne, köszönöm – mosolyodott el Louis, azt hiszem ma először őszintén.
Hilary nekiállt rántottát csinálni, én pedig kerítettem Lou-nak meleg dolgokat, valamint Emy-nek valami reggelit. Mivel nincsen kutyánk, így kutyakaja se volt nálunk, így felvágottat adtam neki, meg maradék grillhúst, amit Hilary megengedett. Kiadós reggelit kapott, mit ne mondjak.
- Segítsek valamit? - kérdeztem Hilary-től, miközben megsimítottam a derekát.
- Nem kell – mosolygott rám, majd miközben a serpenyőben kapirgálta a tojást, a vállamra hajtotta fejem. Egy puszit nyomtam a még mindig kissé kócos hajába, azonban Louis-nak ismét köhögőrohama lett.
- Lehet megfáztál nem? - fordultam hátra kissé éles tekintettel. - Ne főzzek neked mézes teát?
- Nekem a kávém is tökéletesen megfelel, amit még mindig nem adtatok ide – bökött ki a három réteg takaró alól.
Kiszedtem a bögréjét a szárítóból, majd kissé indulatosan töltöttem ki a sötét italt, ami kissé ki is fröccsent. Louis kezébe nyomtam, aki tökéletesen kiélvezte azt, hogy eljátszotta a kiszolgáltatottat, és mindent megcsinálunk helyette. Persze, sajnálom biztosan szar napja volt, de a barátja vagyok és nem a cselédje. Egy kérlek szót nem olyan nehéz kinyögni.
- Louis, tegyek még valamit a rántottádra? - vette a kezébe Hilary Lou tányérját.
- Majd én megoldom, köszönöm – mosolygott rá, majd kinyújtotta a kezét és elvette, a villával együtt.
- Zayn? - fordult felém. Mosolyogva inkább nem kértem semmit és leültem Louis-val szembe, Hilary pedig mellém.
A villámmal leszakítottam egy darabot a többiből, majd a számba helyeztem, azonban akkor megláttam Louis, több mint érdekes arckifejezésért. Az egyik pillanatban még nem tudtam, hogy mi történhetett, a következőben azonban az ízlelőbimbóim működésbe léptek. Mivel nem akartam megbántani Hilary-t, gyorsan lenyeltem a falatot, majd Louis példáját követve beleittam a kávémba.
- Te jó ég – ejtette el Hil a villáját. - Ez borzalmas – nyúlt ő is a bögréért.
- Mit tettél te ebbe? Olyan édes vagy nem is tudom – agyalt Louis.
- Semmit. Tojás, olaj só... - gondolkodott.
- Honnan vetted el a sót? - néztem rá.
- A szekrényből.
- Jobb vagy bal oldal? - kérdezte Lou, de közben fájdalmasan pillantott felém. Mindhárman tudtuk a választ.
- Bal – mondta ki Hilary.
- Az a cukor – bólintottunk egyszerre Louis-val.
- Na ezért nem főzök soha – tárta szét a karját, mire elnevettük magunkat.
- Csinálok szendvicset – álltam fel és összeszedtem a tányérokat.
- Azért próbálkozásnak nem volt rossz – vigasztalta Louis.
- Kösz – röhögött Hil. - De elpazaroltam négy tojást.
- Veszünk másikat – legyintett Lou. Hilary kissé megkönnyebbülten elmosolyodott, de Louis hozzátette: - A te pénzedből.
Hilary elkerekedett szemekkel felnevetett, majd elkezdték egymás vérét szívni, teljesen haveri alapon. Az ő kapcsolatuk teljesen hullámzó, illetve Hilary mindig kedves vele, Louis azonban egyszer jó fej, egyszer bunkó. Kissé vegyes érzelmeket táplál a lány iránt.
Miután megettük a reggelink második felvonását mind a négyen áttelepültünk a nappaliba. Louis, Hilary, Emy és én. Míg a lakótársam és Hil a TV-n veszekedtek, mert Louis Simpson családot akart nézni, Hilary pedig Spongyabobot. Kissé furcsán néztem rájuk, mert ez legyen valakiknek a legnagyobb veszekedésük. Bár ha valaki ezen képes összeveszni, akkor minden máson is. Nem mindegy? Animáció, animáció.
Amíg a kép ide-oda ugrált én előszedtek a laptopom és kanapé szélére húzódva csekkoltam az időjárás jelentést. Még a mai napra vörös riasztást rendeltek el, hatalmas viharokkal, ami azt jelenti, hogy minden valószínűség szerint Hilary még marad egy darabig. Önző módon én nagyon is örültem ennek.
- Hah! Nyertem! - kiáltott fel boldogan Louis. - Vége a Spongyabobnak!
- Francba – fonta keresztbe maga előtt a karját Hilary, és mindketten enyhén gyerekesen viselkedtek. Míg Hilary megmosolyogtatott, Louis inkább megszégyenített.
Hilary néhány másodpercig bámulta a számomra teljesen értelmetlen sorozatot, majd világoskék szemeivel rám nézett. Rámosolyogtam, ő pedig vissza. Semmi smink nem volt rajta, haja még mindig kócos volt, de még így is gyönyörű volt, ahogyan mosolygás közben az arcán kér apró gödröcske jelent meg. Dekoltált felsőjétől tökéletesen látszott a nyaklánc, amit még én adtam neki, amióta megkapta mindig látom rajta.
- A mai napra még mindig vörös riasztás van – közöltem, és figyeltem az arcán a reakciókat. Száját elhúzta, azonban a szeme mintha egy kicsit világosabbá vált volna.
- Őrület ez a vihar – rázta meg a fejét és lopva kinézett az ablakon. - Akkor maradhatok még?
- Nyilván majd kiküldelek a viharba – nevettem fel, és szerencsére Hilary nem hallotta meg Louis dünnyögését, mert boldogan pislogott felém. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem hallotta.
- Akkor ha már így rajtatok ragadtam, elmehetnék tusolni? - kérdezte. - Már nagyon jól esne.
- Csak nyugodtan – mosolyogtam rá, tiszta aranyos volt, hogy minden egyértelmű dolgot megkérdezett, amire úgyse tudtam volna nemet mondani.
Félreraktam a laptopom, és felkísértem, hogy adjak neki tiszta törülközőt, meg elmondjam, hogy mit merre talál, ha esetleg elakadna, vagy ilyesmi.
- Te meg hova mész? - nézett rám Louis. - Nem hülye, tudja, hogy kell használni a szappant.
Válasz helyett csak megdobtam egy párnával.
Felkísértem Hilary-t, aki csak mosolygott Louis megjegyzésén. Biztosított róla, hogy tudja használni a szappant, így egyedül hagytam. Pedig szívesen megtanítottam volna neki.
Ahogy leértem azt láttam, hogy a laptopomon meg van nyitva a szövegszerkesztőm és a legnagyobb betűtípussal rá van írva: IDIÓTA!
- Neked meg mi bajod? - néztem rá szemöldök ráncolva.
- Neked mi bajod?! - kiáltott rám. - Mit keres nálunk? Miért aludt az ágyadban?
- Ő is belekeveredett a viharba – közöltem. - Hozzám jött. Nem tűnt fel, hogy fáj a lába?
- Gondolom te meggyógyítottad – nevetett cinikusan.
- Louis, ne legyél már ilyen önző!
- Én? Önző? - mutatott saját magára. - Itt az egyetlen önző ember te vagy! Mond még neked valamit az a név, hogy Cassy?
- Louis – gyengültem el a név hallatára, és nagyon nem akartam belefolyni ebbe a vitába, mert a neve hallatára összeszorult a gyomrom. - Ne! – kérleltem halkan.
- De! - szólt sokkal erényesebben, mint szerettem volna. -  Emlékszel még rá? A fekete hajára, barna szemére? Ahogy nevetett? A mosolyára? Fel tudod eleveníteni még a hangját?
- Persze, hogy igen! - kiáltottam. - Hogy ne tudnám?!
- És azt tudod még, hogy miatta vagy itt?! Emlékszel?!
- Emlékszem! - tártam szét a karom. - De még mindig nem értem az összefüggést.
- Zayn, a legjobb barátod vagyok – gyengült el kissé. - Kis srác korunk óta ismerjük egymást, ismertem a húgodat is. Eljöttem ebbe a tetves városba, miatta, miattad! Mindent elterveztünk! Neked nem az lenne a dolgod, hogy belehabarodj egy Hilary-be, hanem... - A következő pillanatban a csengő élesen süvített Louis szavai közé. Kérdőn néztünk az ajtóra, majd össze. - Vendéget várunk? - kérdezte értetlenül.
- Én nem tudok róla – néztem furcsán az ajtóra.
Esetlenül odasétáltunk az ajtóhoz, majd megragadtam a kilincset, miközben a vendégünk továbbra is a csengőt nyomkodta.
Elkerekedett szemekkel néztünk az ajtóban álló Harry-re, akinek az ujjai még mindig a fehér gombon voltak.
- Sziasztok! - csillantak fel a zöld szemei, ahogy meglátott minket. - Engedjetek már be, szarrá fagyok!
Arrébb álltunk az ajtóból, miközben még mindig sokkolva néztük a göndör hajú srácot, aki éppen a havat rázta ki a fejéből. Vagyis azt hitte, hogy ki fogja rázni, de helyette csak lefröcskölt minket, mint egy kutya.
- Te mi a fenét keresel itt? - pislogott Louis, míg én becsuktam az ajtót.
- Épp átutazóban vagyok, de itt rekedtem a motelban a vihar miatt – mesélte. - Aztán leesett az este, hogy ti ide költöztetek. Ne tudjátok meg, hogy hány ajtót csaptak rám, mire idetaláltam.
- Miért nem hívtál fel? - néztem rá furcsán, és még mindig nem fogtam fel, hogy Londonból, hogy került pont ide.
- Elázott a telefonom, beleejtettem egy hókupacba és mire kihalásztam már mindenhonnan folyt belőle a víz – vette le a kabátját és felakasztotta a fogasra, majd a cipőjéből is kibújt. - Kaphatok egy teát vagy ilyesmit?
- Persze – mondtam rögtön, és kissé el is szégyelltem magam, amiért nem jutott eszembe rögtön. Hozzám mindenki átfagyva érkezik mostanában.
Amíg én teát főztem Harry a nagy sztoriját mesélte, hogy miképp került Roseland-re. Megint valamit üzletel, szokása szerint. Már meg sem lepődök. Nem is igazán foglalkoztam vele, egészen addig amíg meg nem hallottam egy hangot az ajtó irányából.
- Zayn? Ó... - Hilary kissé megilletődve nézett Harry-re, gondolom nem igazán tudta hova rakni a hirtelen megjelent Harry-t. Pechemre Hilary éppen, talán az egyik legdögösebb látványát nyújtotta, vizes haját úgy ahogy volt átdobta a válla felett, amitől a jobb oldalán kissé vizes lett az atlétája, és átütött a fehér melltartója. Visszavette az én szürke melegítőnadrágomat is, amiben ugyanúgy kiemelkedett a formás alakja.
- Hello, Harry Styles vagyok – lépett oda Harry rögtön, felvéve a csajozós mosolyát.
- Hilary Evans – rázta meg Hil kissé esetlenül a kezét.
- Örülök, hogy találkoztunk – vigyorgott folyamatosan Harry.
- Ránézel meghalsz – közöltem hűvösen, végig se gondolva. Megkönnyebbülésemre Hilary szélesen mosolyogva nézett rám, így érezhetővé vált, hogy bóknak vette és nem hitte azt, hogy egy – na jó, több – csók után máris birtoklási mániám lett.
- Upsz, nem is tudtam, hogy izé... Neked barátnőd van – hebegett Harry.
- Nincs is – vigyorogtam.
- De majd lesz – morogta Louis a körmeit bámulva.
- Igazából én csak nem találom a hajszárítót – nevetett fel Hilary kissé esetlenül. Egy hajszárítóért jött, de egy Harry pottyant az ölébe.
- Megszárítom én neked – ajánlotta fel Harry, mire én rácsaptam a tarkójára miközben elhaladtam mellette.
- Bocs, tegnap elpakoltam – karoltam át Hil vállát, mintha a szituáció teljesen szokványos lenne.
- Neked van normális haverod? - kérdezte felfelé lépkedve a lépcsőn. Elég rossz volt látni, hogy még mindig sántít, de nem akartam nagyon aggodalmaskodó lenni azzal, hogy folyton kérdezősködöm, hogy fáj-e neki.
- Nem nagyon – feleltem a kérdésére felnevetve.
- Sejtettem – mosolygott rám, majd beértünk a fürdőbe, én pedig odaadtam neki a hajszárítót, amit most a lenti szekrénybe tettem. - Zayn? - szólt, míg én már mentem volna ki, hogy nyugodtan szárítkozzon.
- Igen? - fordultam vissza?
- Ma még nem is voltunk kettesben úgy igazán... És ahogy a haverjaidat elnézem nem is leszünk. Szóval... - azzal a lendülettel átkarolta a nyakam és megcsókolt.
Kicsit meglepett, de gyorsan reagáltam és visszacsókoltam. Szerettem a határozott lányokat, Hilary pedig pont ilyen volt. Megszerzi amit szeretne, anélkül hogy túl rámenős lenne. Nagyon remélem, hogy engem tényleg meg akar szerezni és nem foglalkozok Louis hülye elméleteivel. Tudom én, hogy mit akarok, és, hogy mit hogyan akarok. Márpedig Hilary-t igenis akarom.