11. Elengedtelek Zayn

Sziasztok! :) Most csak röviden írok, mert sietnem kell. Ez egy nagyon fontos rész, és nagyon szerettem írni, konkrétan két nap alatt megvoltam vele. Remélem nektek is tetszeni fog. :)
Nem tudom hányan voltatok ott a tegnapi kis Facebook-os "dolog" alatt, de remélem nem sértődött meg senki. :)
Jó hétvégét minden kedves olvasómnak! <3
xoxo, Kikiih <3

- Kezdek kibukni rajtad – közöltem vele egyszerűen.

Zayn értetlenül pislogott rám a barna szemeivel, hosszú pilláival, miközben a kezében még mindig a gitárját tartotta.
- Miért is?
- Túl sok mindenben vagy jó. Még énekelni is tudsz. Igazságtalan – vontam vállat, mert Zayn lassan minden mércét kiüt nálam.
- És a felét se tudod még – mosolygott sejtelmesen.
- Úgyis kiderítem – feleltem elszántan.
- Azért te sem panaszkodhatsz – tette félre a gitárt, majd visszanézett rám, miközben kisöpört pár tincset a szeméből.
- Tudom – vigyorogtam magabiztosan.
Figyeltem ahogyan Zayn a fekete tokba helyezi a gitárt, majd figyelmesen behúzza a cipzárt és elteszi a helyére, az ágya mellé.
- És most mit csinálunk? - kérdeztem kissé szórakozottan.
- Amit csak szeretnél – válaszolta, mire én kissé felbátorodtam és hozzáhajoltam.
Sose féltem megcsókolni senkit. Talán azért, mert még nem szenvedtem kudarcot e téren, valamint az fajta ember vagyok aki nem szokott lassítani a dolgokon. A tudtára adom az embereknek, hogy mik a céljaim, és attól félek, hogy a legközelebbi célom Zayn lett.
Visszacsókolt. Lassan, hosszan, szenvedélyesen. Nyelve táncra hívta az enyémet, egy ütemre mozogtak, teljes összhangban, amitől az a kellemes érzés járt át a testemen, és annyira jó volt kettesben lenni. Egyedül, nem zavart senki más, Harry és Louis lent nézték a TV-t, Emy pedig bekuporodott az ideiglenesen kialakított helyébe. Csak mi voltunk.
Finoman fogta a derekamat, míg testével óvatosan dőlni kezdett, ezzel tolva engem is. Úgy érte a hátam a puha matracot, hogy közben egyszer sem szakítottuk félbe a csókunkat. Kissé oldalasan feküdt mellettem, felém hajolva, egyik karjával szorosan húzva magához. A másikkal óvatosan megkereste az ujjaimat, majd összekulcsolta és szorosan tartotta.
Percek múlva lett vége, de nem néztünk egymásra. Lehunyt szemmel, kissé szaporán vettük a levegőt, lélegzete tovább simogatta az ajkaimat. Olyan lassan emeltem fel a szemhéjaimat, mintha egyetlen hirtelen mozdulattól is elmúlna az egész. Kék íriszeim találkoztak az ő barnáival, amikben láttam, hogy engem figyel.
- Annyira gyönyörű vagy – suttogta egy kis csend után, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Elmosolyodtam. Sokszor volt, hogy megdicsért, hogy csinos vagyok, de ilyen konkrétan még sose mondta nekem ezt, pedig annyira felemelőérzés volt hallani. Elhittem, hogy így gondolja, hogy amikor rám néz tényleg gyönyörűnek lát.
Beletelt pár hosszú másodpercbe mire elhajolt tőlem és fejét a behúzott karja alá helyezte. Csak pislogtunk egymásra, én pedig nem tudtam letörölni a mosolyt a számról. Nem is akartam.
- És most? - kérdezte, miközben hátratűrt egy arcomba hulló tincset.
- Nekem mindegy – vontam meg zavartan a vállam. - Valami ötlet?
- Akad – mosolyodott el, majd feltápászkodott az ágyról és az íróasztalához lépett, amin hatalmas kupleráj uralkodott. - Emlékszel amikor egyszer egy egész éjszakán át dumáltunk Facebook-on?
- Öö.. Egyszer? - nevettem fel, mert igazából én már meg sem tudom számolni azokat az éjszakákat, amikor konkrétan a semmiről is elbeszélgettünk.
- Oké, úgy emlékszem, hogy amikor először dumáltunk olyan hosszan... - próbált rávezetni a dologra.
- Jó, nekem ez nem fog menni – röhögtem. - Inkább a lényeget mond.
- Ha jól emlékszem, és tudom, hogy jól emlékszem – emelt fel egy original csomagolású DVD-t. - Ez a kedvenc filmed, nem?
Teljesen meglepődtem, ahogyan láttam a még tényleg becsomagolt DVD-t, aminek az elején Owen Wilson virított.
- Te képes voltál megvenni az Éjfélkor Párizsban-t? - tátottam el a számat.
- Igen, de mellé itt van a Párizsból szeretettel – vett ki egy másik DVD-t is, mire felnevettem.
- Melyikkel kezdünk? - ültem fel és átöleltem a térdemet.
- A tiéddel. Hölgyeké az elsőbbség – mondta, miközben beindította a DVD lejátszót.
Elindult a főcím, ő pedig visszamászott mellém és az ágy támlájának döntötte a hátát, egy párnával kitámasztva. Csak egy pillantással jelezte, hogy menjek közelebb menjek, én pedig szinte azonnal ott is termettem. Na nem azért, mert annyira az ujjai köré csavart, hogy csettint egyet és mindent megteszek, inkább azért mert alapból is csak negyven centi távolságra voltunk.
Ahogy mellé kerültem automatikusan átkarolta a derekamat, én pedig a vállára hajtott fejjel figyeltem a filmet, amit annyira szerettem. Zayn már kevésbé, látványosan unatkozott rajta, és néha hümmögött fel az általa totál bénának gondolt részeken. De viszonylag kedvesen végigszenvedte velem, tudván, hogy utána az ő filmje jön.
Igyekeztem tolerálni, hogy ő is rendes volt velem, így megpróbáltam értékelni az akciófilmet, de nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg, hogy az ott éppen kicsoda, Zayn pedig nem győzte magyarázni, én pedig csak akkor hagytam abba, amikor már újra akarta indítani, hátha úgy világosabb lesz. Így csendben maradtam és a vállára hajtott fejjel figyeltem az elhízott John Travolta-t és a másik pasit. Egyre lassabban és hosszabban pislogtam, de nem akartam megbántani Zayn-t, így folyamatosan késztettem magam az ébren maradásra, viszont próbálkozásaim nem jártak sikerrel. Valamikor a film felénél aludhattam el, de nem tudom pontosan.
- Hé, Pillangó! Ébresztő! - szólítgatott kedvesen Zayn miközben a hajamat simogatta.
- Hmm? - nyitottam fel kissé kómásan a szemeimet? - Máris vége?
- Igen, mert kicsit bealudtál – bár hangját próbálta dühösnek tettetni, szája folyamatosan vigyorgott.
- Nem aludtam!
- Akkor mit csináltál? - vigyorgott tovább.
- Hát izé... Erősen pihentem – bizonygattam, de Zayn csak nevetve nyomott egy puszit a homlokomra.
A nap hátralevő részében ki sem mozdultunk a szobából, illetve csak Zayn egyszer, amikor csinált két szendvicset vacsora gyanánt, valamint Emy is beszökött vele. Biztosan beleunt a másik két srácba, amit nem is csodálok. Igazából bírtam Harry-t és Lou-t, de valahogy jobban elvoltam kettesben Zayn-nel, és nem azért mert egy kisajátító típusú lány vagyok, egyszerűen csak most indult be minden.
Sokáig fent maradtunk és beszélgettünk. Csak úgy spontán őszintén. Nem tudom, hogy hogyan van ez, de minél később járt az óra mutatója, annál jobba megnyíltunk egymás előtt. Úgy fél tizenkettő között pedig Zayn feltett egy kérdést, ami szerintem mindkettőnk oldalát nagyon fúrta már, hisz erről még sose esett szó köztünk.
- Hány komoly kapcsolatod volt eddig? - Egymás mellett ültünk, az ágy végének döntve a hátunkat, de az arcunkat folyamatosan egymás felé fordítottuk beszélgetés közben, ujjaink pedig lazán össze voltak kulcsolva köztünk.
- Kettő – nyeltem nagyot. - Egyik se volt olyan nagy dolog... Az első egy srác volt aki Roseland-en nyaralt, és a parton találkoztunk. Randiztunk párszor, a dolgok gyorsak voltak, hiszen összesen egy nyarunk volt, így már a második hét végén lefeküdtünk...
- Ő volt az első? - kérdezte meg, óvatosan vizslatva az arcomat.
- Igen – sóhajtottam. - Igazából nem bántam meg, de olyan... semmilyen volt. Nem szerettem igazán, csak büszke voltam amiért van valakim, akivel megszakadt a kapcsolatom szeptemberben és azóta se beszéltem vele, pedig már két éve volt. Csak azért emlékezetes mert ő volt az első pasim, egyébként már az arca is elmosódott volna az emlékeimben szerintem – vallottam be.
- És a másik? - érdeklődött finoman.
- Na ez sokkal érdekesebb – mosolyogtam. - A sráccal a buszon találkoztam, itt lakott a szomszéd városban. Jóba lettünk, és rövidesen ki is alakult a dolog. Fél évig voltunk együtt, rajongtam a srácért. Aztán egyszer úgy volt, hogy meglepem és átutaztam hozzá, akkor már fél éve együtt voltunk és... És rajtakaptam...
- Megcsalt?  Ki az az állat aki megcsal téged? - fakadt ki, nem hagyva, hogy befejezze a mondatomat. Csak óvatosan elmosolyodtam, mert ez nagyon jól esett. - Ó bocsi. Folytasd – esett le neki a szitu, és egy picit jobban megszorította a kezem.
- Igen megcsalt – bólintottam. - Egy pasival.
Zayn pár pillanatra lefagyott. Nem értem, miért ilyen sokkoló ez? Oké, tényleg elég gáz, nem is reklámozom.
- Egy meleg sráccal jártál? - pislogott nagyokat.
- Hát, mivel együtt voltunk biszex, de amúgy észrevehettem volna, hogy a teljesítménye nem épp olyan, amilyet el kéne lenni, de... Könyörgöm, egy sráccal voltam előtte és teljesen bele voltam esve, nem tűnt fel, hogy meleg – nevettem el magam, már sokadszorra ezen a sztorin.
- Oké, ez azért kemény – vallotta be.
- Magadra hagyjalak, hogy feldolgozd? - vigyorogtam.
- Amúgy nem ijedtél meg, hogy esetleg... Tudod, hogy... - kereste a megfelelő szavakat.
- Hogy nem-e kaptam el tőle valamit? - mosolyodtam rá óvatosan.
- Hát... Ja. Már nem azért merthogy én, vagyis hogy zava... Ajj, érted – zavarodott bele teljesen a saját mondandójába.
- Végig használtunk gumit, de amit kiderült az egész mentem a dokihoz egy teljes kivizsgálásra és semmi nem volt – nyugtattam meg.
- Értem – mondta és közben láttam rajta a megkönnyebbülést.
- Akkor most te jössz, az én sztorim ennyi – vontam meg a vállam.
- Szerencsére – nevetett fel, majd átváltott. - Nos, én nem voltam se pasival, se leszbikus nővel.
- Megnyugtató – vigyorogtam rá.
- A gimi alatt volt egy barátnőm, de ahogy leérettségiztünk vége lett, mert ő egyetemre ment, én pedig kisebb melókat vállaltam, ami sem neki, sem a családjának nem tetszett, bár őszintén és a sulin kívül nem is tudtam volna elképzelni magam mellett. Utána volt egy lány, akivel Harry próbált összeboronálni, de a randizásnál nem jutottunk tovább, nem volt meg a közös hang. Komoly kapcsolataim nem is voltak, csak ilyen randizgatások, ismerkedések.
- Ennyi? - képedtem el.
- Miért, mire számítottál? - mosolygott szemtelenül. - Egy csajozógépre aki hetente váltogatja a nőit?
- Nem, de azért egy ilyen típusú srácra ragadnia kéne a nőknek – gondolkodtam. - Vagy csak nekem van rossz ízlésem? - kérdeztem enyhe éllel a hangomban és reméltem, hogy a félhomályban nem olyan feltűnő a hamiskás mosolyom.
- Dehogy, hidd el meglehetősen jó ízlésed van – jött ki belőle az egoista. - De nem sok mindenkit engedek közel magamhoz. Még vacsorázni is nehezemre esett elvinni egy lányt.
- Féltél?
- Nem, egyszerűen csak... - akadt el egy picit. - Valahogy nem vágytam a szerelemre csak azért, hogy legyen. Mert mi van, ha az igazi úgy megy el mellettem, hogy van valakim és így nem tudok neki esélyt adni, csak azért mert barátnőm van, akit nem is szeretek?
- Van benne valami – bólogattam, aztán szépen lassan leestek a dolgok. - Akkor engem miért hívtál el randizni? - tettem fel neki a keresztkérdést.
Zayn nem jött zavarba, gondolom számított rá. Válasz helyett közelebb hajolt hozzám és ajkait az enyémre tapasztotta, miközben finoman elmélyítette a csókunkat, kezemet egy pillanatra se elengedve.
Miután elengedett, mindössze ennyit suttogott:
- Mert egyszerűen tudtam, hogy esélyt kell adnom.

Reggel Zayn karjaiban ébredtem a takaró alatt, hátam a mellkasához ért, miközben szorosan ölelt magához. A filmekben azt hiszem ez a kifli-póz, amit nagyon élveztem az ő társaságában.
Fáradtan pislogtam, majd megpróbáltam úgy hátrafordulni, hogy ne keltsem fel Zayn-t, ha még alszik. Mocorgásomra kicsit enyhített a szorításán, hagyva, hogy szembe legyünk. Teljesen éber volt, amiből megállapítottam, hogy már régebben felkelt.
- Jó reggelt, Pillangó! - mosolygott, majd kaptam egy puszit a homlokomra.
- Jó reggelt! - hunytam le a szemeimet még egy picit. - Régóta ébren vagy?
- Annyira nem. Maximum negyedórája.
- Felkelthettél volna – pislantottam fel.
- Á, olyan aranyosan aludtál – söpört ki pár hajszálat a homlokomból. - Egyébként elállt a vihar – mondta, mire hirtelen vegyes érzelmek futottak bennem végig. Örültem, hogy minden helyreállt kint és végre visszajutok az otthonomba azonban nem akartam elengedni Zayn-t, pedig csak két napig voltunk összezárva.
- Akkor itt az idő, hogy hazamenjek – sóhajtottam fel.
- Reggelire azért még maradsz? - kérdezte el halovány mosollyal.
- Szerintem még belefér – bólintottam, úgy mint akit nagyon sürget az idő, holott semmi programom, a főnökömmel is beszéltem a napokban, ahogyan a szüleimmel is, és mindannyian jól vannak. Jennette azt mondta, hogy az emberek most nem nagyon fognak betérni a boltba, így csak a jövőhéten nyitunk ki újra, azonban ha valami közbejön rögtön hív, és elvárja, hogy azonnal ott teremjek.
- Én meg megyek, megnézem a két gyökeret, felkeltek-e már – engedett el, majd óvatosan feltápászkodott.
- Zayn? - haraptam be a számat, miközben felkönyököltem. - Lehetne egy kicsit kínos kérdésem?
- Nagyon kínos is lehet – nyugtatott meg.
- Kaphatnék egy pólót? Szóval izé, már lassan három napja ebbe voltam, és jól jönne valami melegebb és tisztább – vázoltam fel zavartan.
- Válogass – bökött a komódra, majd kacsintott egyet és kiment a szobából.
Kicsit kinyújtottam az izmaimat, mielőtt felkeltem volna és a farmeromhoz mentem volna, ami a kanapén pihent, mert Zayn odarakta miután megszáradt. Levettem a melegítőnadrágját és az én farmerom helyére tettem, majd belebújtattam először a jobb, majd a bal lábamat a csőszárú nadrágba. Kissé ódzkodva léptem a fiókos komódhoz, félve, hogy magamat ismerve rögtön az alsóneműs rekeszt húzom ki. De nem így volt, a zoknikat találtam meg. A mellette lévő fiókban voltak a pólók, és ahogy elnézegettem a felső darabokat sokadszorra elkönyveltem, hogy milyen jó az ízlése. Volt két-három egyszerű fekete póló, aminek a zenebolt narancssárgás logója borított, azokat külön is pakolta. A többi közül kezdtem válogatni, és inkább lejjebb haladtam, mert gondoltam, hogy azok vannak felül, amiket szívesen hord, így inkább egy olyat veszek el amit nem sajnál majd a hétköznapokban.
Nagyon az alján két póló között megakadt valamiben a kezem. Nem vagyok turkálok típus, nem nyúlkálok mások személyes holmijaiban, de a hideg, kissé nehéz anyagúnak vélt dologról annyira nem tudtam megállapítani, hogy mi lehet, kiemeltem. Teljesen elhűltettem és éreztem, ahogyan az ereimben megfagy a vér.
Egy fegyvert tartottam a kezemben.
Óvatosan feküdt a két tenyeremben, bal kézzel nagyon finoman markoltam, de még úgy is félelmetes volt, hogy az én kezemben volt. Nem volt túl nagy, de a farzsebemben azért nem fért volna el. Fekete és ezüst színű volt, kissé nehéz volt megtartani, de valahogy Zayn alkatához tökéletesen illett. És akkor jöttek a kérdések.
Miért tart magánál fegyvert? Meg van töltve? Egyáltalán hol lehet megnézni? Ezen inkább nem gondolkodtam tovább, mert a végén még elsütöm, ha rosszul fogom meg, így inkább visszatértem az első dologhoz ami felötlött bennem. Minek Zayn-nek fegyver és... És használta már?
Rémképek jöttek elő bennem, de nem jutottak előbbre, ugyanis kinyílt az ajtó, és Zayn lépett be. Valaki, akinek pár perce még a karjaiban a legnagyobb biztonságban éreztem magam, most pedig tudom, hogy egy olyan tárgy tulajdonosa, amivel egy pillanat alatt ki lehet oltani egy ember életét.
- Müzli legyen vagy szendvics? - nézett be, de aztán hirtelen elült a hangjából a jókedv. Ránéztem és láttam, hogy sápadtan figyeli a kezemben tartott fegyvert. - Én... - kezdett volna rögtön valami nagyon béna magyarázatba, amit én nem voltam hajlandó végighallgatni.
Leejtettem a kezemben tartott pisztolyt és futni kezdtem, félrelökve az ajtóban álló Zayn-t. A lépcső aljában felkaptam a kutyámat, majd szó nélkül hagytam el a nappalit, ahol Louis és Harry tátott szájjal nézték a drámai jelenetem.
Sietősen vettem fel a csizmámat és hirtelen az sem érdekelt, hogy a lábam még mindig nem gyógyult meg teljesen, a kabátom fogva feltéptem az ajtót és jól becsaptam.
Emy-t magamhoz ölelve kezdtem el futni, aki csak halk ugatással fejezte ki értetlenségét.
- Hilary! - hallottam Zayn kiáltását, de nem néztem hátra. - Várj meg, kérlek!
Gyorsítottam, ami magassarkú csizmában igazi kihívásnak számított. Csak a következő utcában álltam meg és félve fordultam hátra. Sehol nem volt.
Halkan kifújtam a levegőt, majd letettem Emy-t a földre és belebújtam a szövetkabátba. A nagy futástól és a testemben lévő adrenalintól észre sem vettem, hogy milyen hideg van és milyen jó érzés a kabátom melege.
Lehunytam a szememet és pár pillanat múlva újra felkaptam a kiskutyámat. Nem éreztem magam biztonságban, így az átlagosnál kétszer gyorsabban lépkedtem és öt méterenként néztem hátra.
Akármennyire is vágytam már a saját házamra, nem mentem oda. Tudtam, hogy az lesz az első hely ahol keresni fog, így nem mertem. Egy másik utcába kanyarodtam, a jól ismert kis kertes házhoz, aminek a hátsó végében a nagy tölgyfára két hinta volt erősítve. A ház ahol felnőttem, a sok kavargó emlékkel és anyám jelenlétével is kellemesebbnek tűnt, mint egyedül lenni.
Apa nyitott ajtót. Nem is kérdezett semmit, vidáman üdvözölt és örült amiért jól vagyok. Sajnos feltűnt neki, hogy én közel nem vagyok ilyen boldog, de amikor megkérdezte, hogy mi történt csak annyit mondtam, hogy fáradt vagyok. Köszöntem anyának, és Tiffany-val is beszéltem egy kicsit, aki viszont kevésbé dőlt be a „fáradt vagyok” szövegnek, de elfogadta és nem zaklatott.
A régi szobámban ülve csak próbáltam feldolgozni az egészet és nem tudtam eldönteni, hogy miért romlik el minden egy szempillantás alatt, amiért annyit dolgoztam, hogy jó eredménye legyen? Végre minden sínen volt, már azt hittem kezdem megismerni, erre csak újabb kérdéseket teremtett és kezdem azt hinni, hogy egyáltalán nem az akinek mutatta magát.

A napjaim sokkal egyhangúbban teltek. Vasárnap hazamentem, ugyanis hétfőn szerettem volna, ha minden visszaáll a rendes kerék vágásba, vagyis abba ami akkor volt mielőtt Zayn-t megismertem. Folyamatosan hívogat és írt, jóformán mindenhol, így a telefonomat kikapcsoltam, a Facebook-omat pedig majdnem inaktiváltam. Fájt, hogy csalódtam benne, fájt az egész, úgy ahogy volt. Fájt, hogy azt, akibe kezdtem beleszeretni igazából nem is létezik.
Hétfőn monoton végeztem a munkámat, leginkább a pultnál ültem és egyeztettem pár papírt a géppel, amikor pedig betért egy-két vevő segítettem neki a választásban, de teljesen érzelemmentesen.
A csengő csilingelt én pedig elfordultam a géptől és az új vásárlóra néztem. Harmincas éveiben járó férfi, orrán vékony keretes szemüveg ült, kezében egy aktatáskát szorongatott. Biztosan a munkából tartott hazafelé.
- Jó napot! - köszönt kedvesen.
- Jó napot! - néztem rá, de nem bírtam felerőltetni magamra a szokásos mosolyomat. Nem is akartam.
- A kislányomnak szeretnék venni valamit ajándékba – kezdte mesélni.
- Aha – pislogtam rá.
- Tudna segíteni? - kérdezte egy ideges mosollyal.
- Ja persze – esett le, majd lemásztam a székről. - Hány éves?
- Tizenhárom. Gyönyörű és okos, a szemem fénye – regélte. - De mostanában nem olvas, mert amióta túljutott az összes Harry Potter könyvön nem vesz semmi mást a kezébe. Valami ötlet?
- Hmm... Gondolkodok – tűnődtem el, miközben a könyvesbolt ifjúsági részéhez mentem.
- Valami olyanra gondoltam ami kevésbé természetfeletti, mert nem akarom, hogy csak olyat olvasson, nyisson más felé is, érti ugye?
- Persze – feleltem, miközben kinyílt a bolt ajtaja és a kis csengő újra megszólalt. Odakaptam a fejemet és összeszorult a gyomrom. Mindig ebben az időben jött, most se hagyta ki.
- Esetleg van valami konkrét elképzelése? - kérdeztem, nem is foglalkozva Zayn-nel.
- Nem, ezért fordultam önhöz – nézett furcsán. - Egy ismerősöm ajánlotta ezt a boltot, ahol nagyon segítőkész a személyzet...
- Örülök – bólintottam kurtán. - Olvasta már a lánya az Alkonyat-trilógiát?
- Előbb mondtam, hogy nem szeretnék valami természetfelettit – ráncolta a szemöldökét. - Ha jól tudom vámpírok pedig nem léteznek.
- Ja tényleg – emlékeztem vissza. - Szóval semmi vámpír, varázsló, boszorkány...
- Tisztában van ön a természetfeletti jelentésével? - méregetett furcsán, miközben éreztem, hogy Zayn a kanapén ülve aggódva néz rám.
- Elnézést, egy perc – mondtam, majd körülbelül lefejeltem a könyvespolcot. Miért nem tudok figyelni a vevőre? Imádom ezt csinálni és máskor az járna az eszembe, hogy én mit olvasnék szívesen, ha újra tizenhárom lennék. Máskor azt akartam, hogy valahol egy lány ugyanúgy elmerüljön a könyvekben, ahogy én is. Erre most össze-vissza beszélek. Felemeltem a fejemet és szembenéztem a polccal és konkrétan kiszúrta a szememet a megoldás. Meg Cabot. - Ez lesz az! - szólaltam meg kicsit hangosabban, mire a pali felkapta a fejét, de túlságosan is örültem. - A neveletlen hercegnő – húztam ki a kötetet, majd felé nyújtottam. - Én is olvastam, imádni való történet, biztos tetszeni fog neki. Ez alapján készítették a filmet, de a könyv százszor jobb.
A férfi nézegette a borítót, majd elolvasta a hátulját, végül gyorsan belelapozott.
- Szerintem jó lesz – mosolyodott el megkönnyebbültem.
- Akkor megveszi?
- Igen.
Visszasétáltam a pulthoz, nem figyelve Zayn kémlelésével, úgy tettem mintha minden teljesen természetes lenne. Leolvastam a vonalkódot, elvettem a pénzt, visszaadtam, beledobtam a zacskóba a számlát és átnyújtottam, a vevő mosolyogva megköszönte, majd távozott.
Ahogy becsukódott az ajtó, Zayn abban a pillanatban felállt és előttem termet.
- Jó napot, miben segíthetek? - pislantottam fel rá.
- Ne csináld már Hil! - nézett rám fájdalmasan. - Miért nem veszed fel? Miért nem írsz vissza? Miért nem voltál otthon? Egyáltalán hol voltál? Tudod, hogy aggódtam?
- Köszönöm, hogy aggódtál, de nem kellett volna. A szüleimnél voltam, náluk töltöttem pár napot – válaszoltam diplomatikusan.
- És a többi kérdésem? - tárta szét a karját.
- Feleslegesnek érzem a választ – ráztam meg óvatosan a fejem. - Zayn, felejts el. Én is megpróbálhatnám, de azt hiszem az arcod, amit mutattál nem is létezik.
- Hil, kérlek! Az vagyok akit ismersz. Zayn Malik, nincs más arcom, csak... Kérlek hadd magyarázzam el. Gyere át és mindent elmondok.
- Kizárt dolog, hogy én belépjek abba a házba – kötöttem ki.
- Akkor máshol.
- Kizárt dolog, hogy többet találkozzak veled – fogalmaztam át a dolgokat. - Ki tudja mikor rántod elő és ölsz meg? Azt hiszem félek tőled, és azt se tudom, hogy ki vagy – mondtam hidegen és láttam, hogy egyre inkább átvált az arckifejezése, egyre inkább megszűnt a reménye.
- Hilary! - szólított, ma már sokadszorra. - Adj még egy esélyt! Mindent elmondok, csak kérlek, adj egyetlen egy esélyt. Ha mindent elmondtam és azok után is el akarsz menni elengedlek. De anélkül nem.
- Én már elengedtelek Zayn – szóltam szomorúan, hiszen közel sem volt igaz.
- Igazán? - hajolt közelebb, így arcunk körülbelül tíz centire volt egymástól. - Akkor miért van ez még mindig a nyakadban? - nyúlt óvatosan a pillangó alakú medálért, amit azóta se voltam képes levenni.
- Elfelejtettem – nyeltem nagyot, de a közelségétől a hangom is elment. Nem bírtam a szemébe hazudni, ezért a pultot bámultam és próbáltam kizárni az ujjait, amik között az apró medált.
- Kérlek – szólt ő is halkabban, majd szétválasztotta ujjait, és hagyta, hogy a bőrömre hulljon a pillangó. - Kérlek nézz rám. A szemembe. - Vettem egy mély levegőt, minden bátorságomat összeszedtem és ráemeltem a tekintetem. Szeméből akármennyire is próbáltam tagadni, őszinteség és akarás sütött. - Szeretlek.