12. Cassy levele

Sziasztok! :) Tegnap Breakaway, ma TLOR. Egész jól haladok azt hiszem, a szünetben nincs sok időm a gépnél, de ami van azt írásra szentelem, valamint rátok! <3
Nagyon szerettem ezt a részt írni - igazából minden részt nagyin szeretek írni -, rengeteg mély érzés van benne és még én is izgultam írás közben, pedig egyedül én vagyok az aki mindent tud, hogy hogy fog alakulni. :D Na most vagy tényleg ilyen jó lett, vagy szimplán önimádó vagyok.
Jó olvasást és boldog nyuszit! ^^
(Köszönet Petrának a segítségért :DD<3)
xx, Kikiiih <3

Talán túl gyorsan kötődök. Talán túlságosan hiszékeny vagyok. Talán túlságosan is elvarázsolt.rossz döntés volt, de beleegyeztem. Hagytam, hogy találkozzunk. Másnap délután, a Rose-parkban, ahol először találkoztunk. Mondta, hogyha úgy könnyebb megbíznom benne akkor találkozzunk nyilvános helyen. Belementem, így munka után az rögtön oda mentem.
Akármennyire is fájt bevallani, piszkosul hosszúnak tűnt a nap, mindegy egyes másodperben az órát lestem, hogy mikor indulhatok. Amikor lejárt a munkaidőm fogtam magam, felöltöztem és egy mély levegőt véve indultam neki az útnak.
Nem volt messze, talán hosszabb is lehetett volna az út, akkor jobban össze tudtam volna szedni a gondolataimat, de amikor odaértem ő már ott ült. Ugyanazon a padon ült, mint két hónappal ezelőtt, engem pedig ugyan az az érzés fogott el, csak sokkal erősebben. A gyomrom liftezett, a szívem hevesebben kezdett verni, ereimben gyorsabban folyt a vér.
Figyelte az összes lépésemet ahogy közeledtem hozzá, annyira védtelennek és ártatlannak tűnt, nem is értettem, hogyan bonyolódtunk bele ebbe az egészbe.
- Szia! - nézett fel rám amikor megálltam előtte. Haja fel volt zselézve, a szőke tincs a szokásos helyén bukkant fel. Barna szemei reménykedve csillogtak, várta, hogy mi fog történni, talán kicsit tartott is tőle.
- Szia! - vettem egy mély levegőt, majd helyet foglaltam a padon. Kicsit bajban voltam, mert a szívem közelebb akart kerülni hozzá, az eszem pedig minél távolabb, így igyekeztem olyan helyzetet találni, ami mindkét szervemnek megfelel.
- Kösz, hogy eljöttél – túrt bele zavartan a hajába. Fogalmam se volt, hogy mit mondhatnék, ajkaim szétnyíltak, de nemigen akart kijönni hang a torkomon.
- És... - krákogtam egy kicsit. - És most?
Elővette a mellette fekvő válltáskáját és az ölébe emelte. Egy kis fa dobozt szedett ki, amit egy kis lakat zárt be. Lehelyezte kettőnk közé, majd visszatette a táskát az eddigi helyére.
- Egy doboz – állapítottam meg, majd kérdőn néztem rá, hogy mi lesz a folytatás.
- Nyisd ki – kérte.
- Zárva van – mutattam rá, és nem értettem, hogy miért néz ilyen ostobának, tudom, hogy működik egy lakat.
- Ki tudod nyitni – mondta ugyanolyan nyugodt hangon, azonban a szája szélén megjelent a játékos mosolya.
Megfogtam a kis ládát, és megpróbáltam lehúzni a lakatot, hátha nincsen bezárva, azonban nem engedett. Felvont szemöldökkel néztem Zayn-re, mert kezdtem unni a játékét.
- Gyerünk Pillangó – szólított az általa használt becenevemen. Emlékszem, abban a három napban csak így hívott, még az SMS-eiben is, amikben könyörgött, hogy találkozzunk. Eszembe jutott a nyakláncom, hiszen akkor mondta, hogy olyan vagyok, mint egy pillangó. Még mindig nem értem, de tudom, hogy nyilván ezért hív pillangónak. A medálom mellett, pedig van egy kis kulcs, amiről egészen idáig azt hittem, hogy csak egy dísz.
- A nyakláncom? - kérdeztem rá hitetlenkedve. Nem válaszolt, csak egy aprót bólintott.
Letekertem a sálamat a nyakamról és kis ügyetlenséggel kikapcsoltam a lánc kapcsát. Amióta megkaptam egyszer nem vettem le, így kissé furcsa érzés volt a kezemben tartani. A kis kulcsot a lakathoz vittem és elképedve figyeltem, ahogyan elforgatom és kinyílik.
Kiszedtem a kulcsot és magam elé tettem a láncot. Kérdőn néztem Zayn-re, hogy most mit csináljak.
- Most már tényleg kinyithatnád – mosolygott.
Nem tudtam mi lesz benne, kicsit féltem tőle. Körbenéztem, körülöttünk pár ember volt még a parkban, a kocsik elhajtottak az úton, néhány ember céltudatosan sétált, vagy mosolyogva beszélgetett a barátjával, aki vele tartott. Zayn nem nyomhatott a kezembe semmi veszélyeset vagy feltűnőt.
Kisebb kupleráj uralkodott benne, tele volt papírokkal fényképekkel és még ki tudja mivel. Természetesen a tetején lévő kép ragadott meg azonnal. Egy összevágott kép volt, az elsőn egy körülbelül négy-öt éves fiú ölében ült egy kislány, aki nem lehetett több kettőnél. Egyértelmű volt, hogy a kisfiú Zayn volt, azonban a lány olyan volt, mintha a testvére lett volna, de Zayn azt mondta, hogy nincs testvére.
A második képen ugyanúgy ülnek, csak mindketten idősebbek. Zayn tizennyolc lehetett a lány úgy tizenhat.
Felnéztem Zayn-re, aki engem fürkészett, várva a reakciómra.
- Ő... Ő a...? - próbáltam rákérdezni, de a hangom még valahol a torkomban elhalt.
- A húgom – bökte ki Zayn azt, amire úgy féltem gondolni. - Meghalt – folytatta egy árnyalattal halkabb hangon.
Nagyot nyelve, néztem vissza újra a képre. Zayn unszolására ismét elkezdtem a dobozban nyúlkálni, ami olyan távolinak tűnt tőlem, hisz az ő emlékei, az ő szeretete lakozott benne. Voltak benne még kiskori képet, rajzok, melyeket Zayn-nek készített a húga, rövid üzenetecskék. Az én húgom is rengeteg ilyet csinált számomra, ezért tudom, hogy milyen nagy jelentőségük is van.
A legalján volt egy boríték, amit már tényleg ódzkodva vettem a kezeim közé, különösen azután, hogy megláttam a címzést.
Zayn Malik
Sratford.
A szomszéd város.
A címzés pedig még rosszabb volt.
Cassy Malik.
Roseland.
Elkerekedett szemekkel néztem rá, nem tudtam hova tenni a dolgokat, így kissé félve néztem Zayn-re. Teljesen meghatódtam a sok emlék láttán és csak remélni tudtam, hogy nem veszi észre a szemem aljában csillogó könnyeket.
- Olvasd el és megérted – szólt halkan.
- Biztos?
- Biztos – erősített meg egy mosollyal.
Szétnyitottam a már kissé rongyos borítékot, majd kiszedtem belőle a félbehajtott lapot. Néhol kicsit jobban meg is volt gyűrődve, különösen a szélénél, amitől megjelent előttem a kép, ahogyan Zayn szorítja a papírlapot, annyira, hogy az majdnem szétszakad. Egy-két rászáradt könnycseppet is véltem felfedezni, de nem tudtam, hogy az melyiküktől származhat. A levél elolvasása után mindkettőjükre szavaztam.

Fogalmam sincs, hogyan állhatnék neki ennek a levélnek. Szia, Zayn? Hello? Hogy vagy? Egyik sem tűnik ideálisnak. Mindegyik olyan elcsépelt, olyan közhelyes, nekünk sose volt szükségünk köszöngetésekre. Bementem a szobádba, valami értelmetlen nyelven kiáltottam egyet, majd rád ugrottam, ezzel felébresztettelek és kezdődhetett a nap. Akkoriban még nem is értékeltem ezt, fogalmam sem volt róla, hogy ez mennyire fog nekem hiányozni egy nap. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyire fogsz hiányozni.
Hónapok teltek el azóta, hogy nem beszéltünk, és napról napra jobban fáj. Szeretlek Zayn, akármennyire sem mutattam ki az elmúlt hónapokban. Teljesen elvette az eszemet, de nem tehetek róla. Szerelmes voltam, de csak mára jöttem rá, hogy neked volt igazad. Nem nekem való és tényleg csalódtam benne és... És Zayn én nagyon félek. Nem is félek, rettegek.
Minden akkor kezdődött, amikor leértünk. Elmesélte, hogy a szülei egész nyáron nem lesznek itthon, így ketten leszünk végig. Nem tudtam a dolgot hova rakni, de nem foglalkoztam vele, a gondolataimat sokkal inkább ő kötötte le. Pár hétig minden jól ment, aztán valamin felhúzta magát és elcsattant az első pofon. Úgy tett mintha bántotta volna és nem is értette volna, hogy miért tette, ezerszer is bocsánatot kért, én pedig betudtam pillanatnyi elmezavarnak. Azóta egy pofon a legkevesebb. 
Nem akarom, hogy megijedj, mert nem vészes, vagyis én nem érzem annak, szóval kérlek ne aggódj! Egyben vagyok, csak van pár lila foltom és... És minek írom le? 
Durva lett, teljesen kifordult magából. Erőszakoskodik, és bármit bevet, és... És már nem egyszer erőszakolt meg. Szinte látom magam előtt, hogy teljesen kiborultál, de kérlek ne tedd, már kiismertem, és tudom, hogyan tudom kivédekezni a dolgokat.
De... De az utóbbi napokban már ezen is túltett és... És pont ezért írom ilyen félve ezeket a sorokat. Nincs sok időm, ő éppen a barátaival van, és ilyenkor bezár engem a házba, ha pedig a barátai jönnek hozzá, akkor egy hangszigetelt szobában vagyok. De most nyitva hagyta a hátsó ajtót, így gyorsan elrohanok a postára, amit még az idefele úton szúrtam ki, mert... Mert te vagy az egyetlen aki megmenthet! Kérlek Zayn, nagyon félek. Tegnap este késsel fenyegetett meg és van egy olyan érzésem... Azt hiszem fegyvere is van és Zayn... Zayn el akarok tűnni innen, kérlek segíts!
Ne haragudj rám, bármit megteszek, csak vigyél el innen! Kérlek Bátyó!
Nagyon szeretlek!
Cassy

Döbbentem olvastam a sorokat, az utolsóknál néha újra is kellett kezdenem, mert nem hittem a szememnek. Nem is vettem észre, hogy a könnyeim maguktól kicsúsznak, csak miután visszacsúsztattam a levelet a borítékba.
Zayn ártatlan, barna szemekkel pislogott rám, várta, hogy mit szólok.
Nem tudtam semmit szólni, mert annyi minden kavargott bennem. Bánat. Részvét. Együttérzés. Sajnálat. Kétségbeesés. Kétségek. De nem tudtam, elképzelni, hogy Zayn mit élhetett át, ha már engem is így felkavart.
Szavak helyett egyszerűen csak felálltam, lehajoltam hozzá, hogy a karomat szorosan a nyaka köré fonhassam és többet ne engedhessem el. Zayn megkönnyebbülten felsóhajtott, majd megragadta a derekamat és óvatosan az ölébe ültetett.
Tudtam, hogy az egész évekkel ezelőtt történt, hogy Zayn-nek rengeteg ideje volt azóta és biztos volt kivel megvitatnia a dolgokat. De azt akartam, hogy tudja, hogy átérzem és... És akaratlanul is erőt akarta sugározni belé. Jó volt újra ilyen közel lenni hozzá, érezni az illatát meg azt ahogyan kifújt levegője csikizi a nyakamat. A kölcsönös bizalmunk visszatért.
Zayn óvatosan eltolt magától, és a hajamat simogatva mérte fel az arcom minden egyes pontját, majd végül megakadt az ajkaimnál.
- Megcsókolhatlak? - pillantott fel a szemeimbe.
Egy apró mosollyal bólintottam, ő pedig azonnal lecsapott. Hosszan, szenvedélyesen csókolt, miközben úgy tartott a karjaiban, mintha soha többet nem akarna elengedni. Percekkel később húzódtunk el egymástól, de még az is kevésnek tűnt.
- Szerinted hányan bámultak most meg minket? - kérdezte egy óvatos mosollyal.
- Nem érdekel – feleletem őszintén, miközben a tarkójánál játszottam pár hajszállal.
- Figyelj – szólt, miközben óvatosan a jobb kezemért nyúlt és összekulcsolta az ujjainkat. - Ez még a fele sem a sztorinak, de én szeretnék neked mindent elmondani.
- Zayn, nem feltétlen szükséges – mondtam, pedig közben nagyon is fúrt a kíváncsiság. De nem akartam, hogy Zayn elmondjon bármi olyat is amit nem szeretne.
- De én szeretném – kötötte ki és jobban megszorította a kezemet. - Csak nem itt, mert... Túl sok az ember és ezt kicsit intimebb körülményke között szeretném, nem úgy, hogy ennyi ember mászkál erre.
- Akkor, hova menjünk? - kérdeztem.
- Ha fázol mehetünk valamelyikünkhöz, de ha nem akkor mehetünk a tóhoz is.
- Legyen a tó – vágtam rá azonnal.
- Nem lesz hideg? - emelte fel a szemöldökét gyanakvóan.
- Melletted nem érdekel – feleltem egy ZS kategóriás, nyálas, romantikus filmbe illő mondattal, de hát ha egyszer ez az igazság.
Visszazártuk a dobozt, amit Zayn visszatett a táskájába, én pedig megragadtam a nyakláncomat és megigazítottam rajta a medálomat.
- Felrakod? Újra? - álltam meg előtte pislogva, miközben ő átdobta a vállán a fekete táskát.
- Persze – mosolyodott el, majd átvette, én pedig megfordultam. Félretűrte a hajamat, majd óvatosan bekapcsolta, végül pedig ugyanott megpuszilta a nyakamat, mint amikor megajándékozott vele.
Indulás közben feltekertem a nyakamra a sálamat, ő pedig türelmesen megvárta, majd azután magához húzott és szorosan fogta a derekamat végig a sétányon. Nem nagyon beszélgettünk, inkább csak élveztük, hogy újra így sétálunk, kettesben.
A tónál a szokásos padunk fogadott minket és ugyanaz a csend honolt, mint minden alkalommal. Egy lélek nem volt ott, ami így sötétedésnél elég ijesztő lett volna, ha egyedül vagyok, de Zayn mellett fel sem tűnt.
Leültünk egymás mellé, majd kíváncsian néztem Zayn-re, várva, hogy belekezdjen.
- Ugye a levél végében írta, hogy menjek oda és hozzam el – szólalt meg, én pedig bólintottam jelezve, hogy emlékeztem. - A levél úgy három nappal az írása után érkezett meg, ami azért elég nagy teljesítmény, hisz a két város egymás mellett van, de Cassy-nek gondolom nem volt pénze sürgősségire. Ahogy megkaptam azonnal kocsiba ültem és rohantam hozzá. Tizennyolc voltam, Cassy tizenhat. Fiatal volt, ő volt az első szerelme és vakon hitt benne, de én sose tápláltam iránta szimpátiát és ezt jeleztem is a húgomnak, aki csak kiborult és mindig a pasija pártját fogta. Akkor se hallgatott rám amikor lehívta magához Roseland-re, egész nyárra. Hiába győzködtem nem maradt otthon, és a szüleim se marasztalták, mert nekik szimpatikus volt és nem figyelték az én szirénáimat. Amint elolvastam kocsiba ültem és száguldottam ide. Amikor leparkoltam a ház előtt már két rendőrségi kocsi is ott állt, gondolom szomszédok lehettek még ott, vagy helybeliek. Bárkit kérdeztem, hogy mi történt nem válaszolt, de aztán a következő jelenetek mindennél többet mondtak. Egy hordágyon toltak ki egy testet, ami fekete lepedővel volt letakarva. Nincs meg minden tisztán, zavarosak az emlékeim, de mintha minden lefagyott volna. Nem kellett látnom, tudtam, hogy ő az, de azért volt bennem egy kis remény, hátha mégsem. Úgy kellett odatolakodnom a mentősökhöz, akik semmilyen információt nem akartak kiadni, de aztán a személyimmel sikerült meggyőznöm őket, hogy valószínűleg az áldozat bátyja vagyok, mutassák már be. Mentővel vitték be, de már felesleges volt, hiszen holtan találtak rá. Ahogy lehúzták a fekete anyagot megláttam a húgomat... Nem tudom elmondani, hogy milyen érzés volt, senkinek nem kívánom, hogy érezze. A halántékán ott volt a seb, amit a fegyver okozott. Később a jelentés szerint öngyilkos lett. Az én szavaim semmit nem értek, mert Cassy írt egy búcsúlevelet, amiben felvállalta, hogy öngyilkos volt. Az ő írása volt, de szerintem kényszerítették rá. A húgom nem lehetett öngyilkos, tudta, hogy menni fogok érte! De a rendőröket nem hatottam meg és az ügyet lezárták...
- Úristen – suttogtam. Nem azért, mert féltem, hogy bárki meghallja, hanem azért, mert nem jött ki más hang a torkomon. Sokkolt a történet, és egyszerűen kellett pár perc, hogy összerakjam a fejemben a hallottakat.
Kinyújtottam a kezem és megfogtam az övét. Megszorítottam, de lehajtottam a fejem és összeszorítottam a szemeimet. Nem hittem, hogy sokkolhat bármi is jobban a levélnél. Borzalmas lehetett átélni, meglátni, szenvedni.
- Úgy sajnálom Zayn – néztem fel rá szomorúan. Csak elhúzta a száját és megszorította a kezemet. - Gondolom itt még koránt sincs vége.
- Jól gondolod – bólintott, majd megköszörülte a torkát és nekiállt a folytatásnak. - A mai napig abban a hitben vagyok, hogy a húgomat megölték. Sőt, tudom. Mert ismertem és az öngyilkosság az utolsó amit elkövetett volna, akár egy ilyen helyzetben is. És kilencvenkilenc százalékig biztos vagyok benne, hogy a pasija volt az. És azért jöttem ide, hogy kiderítsem, és azért van a fegyverem, hogy...
- Megöljed? - kérdeztem, amikor láttam, hogy elakadt.
- Látni akartam, ahogy szenved. Azt akartam, hogy azt élje át amit a húgom, sőt ha nagyon durvába megyünk át akkor igen. Meg akartam ölni, mert látni akartam, ahogy kiszáll az élet a testéből, ahogyan ő is tette a húgommal – habár a mondatai nagyon erőszakosak és durvák voltak, a hangja lágy volt. - De aztán amikor Roseland-re jöttem minden megváltozott. Egy nap kint rekedtem, mert a kulcsom a házban maradt, Louis-ra pedig még várnom kellett. Így sétáltam és végül ott kötöttem ki annál a padnál. Ahova odafutott Emy, ahol megláttalak, ahol először találkoztunk. Hidd el, nem erre számítottam, sőt sose számítottam arra, hogy egy ilyen lánnyal találkozok, mint te. – Már akkor kezdtem elpirulni, közben még nem tudtam, hogy a java csak most jön. - Megmutattad, hogy milyen őszintén mosolyogni, tiszta szívből nevetni, és igen, ez mind tényleg nagyon nyálas, de megmutattad, hogy milyen szeretni. Mert amióta Cassy elment bezárkóztam és csak a tervemen agyaltam, hogy miképp bosszuljam meg a halálát. A halála óta veled voltam először önfeledtül boldog. És rájöttem, hogy nem akarom eldobni ezt a boldogságot egy emberöléssel, amiért életem végéig egy börtönben rohadnék. Eddig azt is elviseltem volna. De amióta megismertelek... Azóta nem akarom, hogy te is átéld azt, amit én, amikor Cassy-t elvesztettem. Választanom kellett, hogy elengedjelek, vagy a tervből engedjek, de mire rájöttem, hogy választanom kéne már késő volt.
Elakadtak a szavaim. Szerintem még soha nem mondtak nekem ennyi szépet, és rájöttem, hogy különösebben nem is vágytam rá. De így, kimondva annyira jólestek a szavai, hogy képtelen voltam végre belátni:
- Szeretlek – mondtam ki. - Nagyon szeretlek – bújtam oda hozzá és megöleltem. - Köszönöm, hogy mindent elmondtál és beavattál és... Ez nagyon sokat jelent nekem.
- Hidd el nekem is – puszilt bele a hajamba. - Ha te nem lennél, szerintem már rég a rossz útra léptem volna.
- És ezek után mi lesz? Hogy alakul a terved? - húzódtam el, hogy újra a szemébe nézhessek.
- Nem akarom megölni, csak börtönbe juttatni, ahol megkapja amit megérdemel – mondta, mire megkönnyebbültem, hogy nem akar fegyvert használni. - A cucc, amit a szekrényemben találtál, csak arra kell, hogy mindent kiszedjek belőle. Hogy miért tette, hogy tette. Ha pedig nem ő volt úgyse tud válaszolni a kérdésekre. De én tudom, hogy ő volt.
- Mikor fogod a nevén szólítani?
- Előtted soha – közölte, és a pillantásából láttam, hogy ez az egyetlen dolog, amit nem mond el az ügyről.
- Ismerem? - kérdeztem rá. Habár egy ilyen közeli ismerősöm sincs aki ilyen erőszakos lenni, hisz a közeli ismerősömről csak tudnám.
- Roseland-en élsz, bárkit ismerhetsz – felelte diplomatikusan.
- Igaz – haraptam be a szám szélét, majd hagytam, hogy magához öleljen.
Jól esett, ahogyan a vállára hajtottam a fejem és csendben hallgattam a víz halk csobogását és az ő illatát szívtam magamba.
- Leszel a barátnőm? - törte meg a csendet egy kérdéssel. Újra elhúzódtam tőle és a szemébe néztem, amiben kis félelmet véltem felfedezni. Komolyan attól félt, hogy kikosarazom?
- Már rég az vagyok – nevettem fel halványan, mert belül én már rég óta így érzek. Rá se néztem másokra, a flörtölések leperegtek rólam, a nap huszonnégy órájának nagy részét ő töltötte ki a fejemben. Bármikor feltehette volna a kérdést az elmúlt egy hónapban, mindig pozitív lett volna a válaszom.